Pigot gyémánt



Nevét Georges Pigot-ról, Madras 18. század közepén élt kormányzójáról kapta, aki kegyesen elfogadta egy szomszédos maharadzsától: az ajándék hatására természetesen elhalasztotta a szomszéd ellen tervezett hadjáratot. A megvesztegetett kormányzót Angliában börtönbe zárták, ahol meg is halt, a gyémántot pedig testvéreire hagyta. Kétszáz évvel ezelőtt a követ elárverezték: előbb Napóleon édesanyjáé, majd a janinai pasáé, Alié lett. A török szultán azonban féltékeny lett a félig független albániai uralkodóra, és 1822-ben megölette. Ali halála előtt bizalmasára, egy francia kalandor katonára és annak feleségére bízta a követ, és megparancsolta, adják el, és az árából gondoskodjanak Ali gyerekeiről! A házaspár nem teljesítette a kérést. A végső párbeszédnek fültanúja volt egy hallgatózó szolga, de a francia katona váltig állította, hogy kalapáccsal porrá zúzta a gyémántot. Mindenesetre elég gyanús, hogy feleségével életük végéig gazdagon éltek.

Sah gyémánt

Ez egy 88,9 karátos drágakő. Arról híres, hogy ez volt az első drága kincs, amelynek nevet adtak, miután több, mint négyszáz éve Indiában megtalálták. Lapjain perzsa nyelvű feliratokat találtak, melyek Ahmed Nagar királyról és a Tadzs Mahal építtetőjétől, Dzsahán sahtól származtak. A sahot fia, Aurangeb fosztotta meg trónjától. Az ifjú pedig éppúgy szerette az ékszereket, mint az apja. Születésnapja előtt minden évben eladta legszebb drágaköveit, hogy az ünnepnapon kamatostól visszakapja azokat: alattvalói minden évben annyi ajándékkal halmozták el, amennyi az uralkodó testsúlya volt. Hét szépséges trónja közül kiemelkedett a Sah gyémánttal díszített Pávatrónus. 1739-ben Nadír perzsa sah kifosztotta Delhit és megszerezte a követ, melyre egy harmadik feliratot is vésetett. Az ékszer 1829-ig Teheránban maradt: ekkor - az 1825-ös dekabrista felkelés utóhatásaként - megölték az ottani orosz nagykövetet. I. Miklós cár válaszul háborúra készülődött Perzsia ellen, a Sah gyémánt láttán azonban könnyen és örömmel kiengesztelődött. Ő sem volt megvesztegethetetlen tehát...

Tengerzöld gyémánt

Egykor az indiai fejedelemség uralkodója rendkívül értékes drágakőgyűjteménnyel rendelkezett. Amikor de Esté márki egy vadászaton kimentette őt a tigris karmai közül, hálából a fejedelem gyűjteménye egyik legkedvesebb darabját, egy kb. 20 karátos, tengerzöld gyémántot adott neki. A márki halála után az özvegye eladta a gyémántot egy párizsi ékszerésznek, aki átcsiszolta. Ám akkoriban is voltak furfangos nyomozók, akik némi munka után kiderítették, hogy a kereskedő valójában nem az özvegytől, hanem egy tolvajtól vette meg a gyémántot, így orvgazdaságért börtönbe csukták. A gyémántot viszont biztos helyre rejtette, és szabadulása után egy német grófnak adta el a követ, aki a feleségének ajándékozta. Mivel a grófné cseppet sem viszonozta férje gyengéd érzelmeit, szeretőjét segítette ki anyagi gondjaiból a tengerzöld csodával. A szerencsés férfiútól Otto Ernst német ékszerészhez került a kő, az ő közvetítésével pedig 1927-ben Londonba, ahol az angol királyi pár ezüstlakodalma alkalmából éppen az angol fővárosban tartózkodó indiai fejedelemnek ajánlotta fel megvételre. Az uralkodó persze azonnal felismerte, és boldogan visszavásárolta egykori kedvencét, a tengerzöld gyémántot.