Hope gyémánt

A XVI. század közepén egy indiai férfi hozta Velencébe ezt a 112 karátos, ibolyakék drágakövet - a (már közel sem annyira örömteli) búvópestissel együtt - s egy Morosini nevű patríciusnak adta el, aki azonban nem sokáig örülhetett neki, mert egy kocsmai verekedésben leszúrták.

Tavermier francia gyémántkereskedő vette meg, akit legközelebbi indiai útja során egy tigris halálra mart. (Más források szerint az úr tisztes kort megérve békésen elaludt. Ki tudja?!) Egy darabig Touquet párizsi bankár vagyonát gyarapította, de a hírhedt uzsorás nemsokára a párizsi Bastille börtönben végezte. A Napkirály ékszerésze szív alakúra csiszolta a követ - a súlya ezáltal csökkent, de szépsége nőtt -, így még királyibb ajándék lett XIV. Lajos egyik szeretője, Montespan márkiné számára. Az uralkodó azonban hamarosan hűtlenséggel vádolta a hölgyet, s kolostorba záratta, a kék követ pedig az Aranygyapjas rend szalagjába foglaltatta.

Néhány évtizeddel később Marie Antoinette készíttetett magának ékszert a szív alakú gyémánt felhasználásával, a mesés darabot azonban az 1792-es forradalmi események alatt ellopták. Egy kadét Londonba vitte, és egy holland gyémántkereskedőnek adta el, aki minden erőfeszítése ellenére képtelen volt túladni a gyémánton, bár többször átcsiszoltatta. Végül a fia nevetségesen alacsony árat kapott érte.

1820-ban egy árverésen tűnt fel a kék kő, ahol Thomas Henry Hope bankár, a kincs névadója vette meg. Néhány évvel később a bankár fia királyi vevőre talált IV. György angol uralkodó személyében, aki kevés pénzzel és az ifjabb Hope számára annál értékesebb nemesi ranggal fizetett érte. A szép özvegynek, Mary Fitzherbertnek ajándékozta engesztelésül, amiért - anyagi gondjai megoldásaként - feleségül vette Caroline braunschweigi hercegnőt, akihez persze, hűtlen volt, s hamarosan világraszóló botrány közepette el is váltak. A csalódott asszony magának követelte a kék követ, VI. György azonban inkább Hope-nak adta el, aki készpénzzel fizetett érte.

Sir Francis Hope az utolsó török szultánt, II. Abdul Hamidot választotta az ékszer következő tulajdonosául, aki kedvenc feleségének ajándékozta. Amikor megfosztották trónjától, és Salonikibe kényszerült, a száműzetésbe magával vitte. Simon Mantharidesz görög gyémántkereskedő fogadta be, hálából neki ajándékozta a követ. A Mantharidesz család a törökök elől Párizsba menekült: egy kiránduláson mindnyájan eltévedtek, és szakadékba zuhantak.
A kék gyémántot ezután Igor Kanitovszkij orosz herceg szerezte meg, és a Folies Bergéres táncosnőjének, Laurentine Ladrue-nek ajándékozta. A herceg párbajozott is szerelméért, és belehalt sérülésébe. A lány babonás volt, ezek után nem akarta megtartani a gyémántot, s egy Montez nevű úrnak adta el a követ. A spanyol hajója elsüllyedt, ő pedig vízbe fulladt. A Hope-ot egy búvár hozta fel a roncsok közül. A híres párizsi ékszerész, Cartier vásárolta meg, tőle pedig a Washington Post című újság tulajdonosa, Edward McLean, 170 000 dollárért azzal a kikötéssel, hogy ha valamelyik családtagját fél éven belül szerencsétlenség érné, Cartier ugyanennyiért köteles visszavásárolni a gyémántot. A hat hónap baj nélkül eltelt, bár felröppent a hír, hogy McLeanék is az 1912 áprilisában elsüllyedt Titanicon utaztak. Nem voltak a hajón, de sorozatban érték őket a tragédiák: fiukat egy taxi ütötte el, lányuk szerelmi bánatában túl sok altatót vett be. A szülők házassága gyerekeik halála után megromlott: folyton veszekedtek, végül elváltak. McLean elborult elmével halt meg, felesége sosem épült fel szélütéséből.

A követ a New York-i "gyémántkirály", Harry Winston vette meg, s 1957-ben más ékszereivel együtt kiállította a Waldorf Astoriában. Itt "szeretett bele" Arisztotelesz Onasszisz felesége, Athina. Hiába figyelmeztették, hogy a kő eddig csak szerencsétlenséget hozott tulajdonosaira, ő ragaszkodott hozzá. Onasszisz megvette neki, azzal a feltétellel, hogy Winston öt éven belül köteles visszavásárolni anélkül, hogy a hajómágnásnak indokolnia kellene óhaját. A visszavásárlás meg is történt a házaspár válásakor.

Winston 1958. november 8-án kölcsönadta a Hope-ot az értékes ritkaságok és műremekek állami múzeumának, a Smithsonian Institutionnak, ahol ma is látható, természetesen golyóálló üveg alatt. A híres-hírhedt kék gyémántot tulajdonosa egyszerű postai csomagban küldte el a múzeumba.

Hihetetlen történet, de a források szerint igaz. És hogy miért ez a baljóslatú levegő a csodás kincs körül, senki nem tudja. Ám a gyémántot mára már inkább mindenki csak csodálni, mintsem birtokolni akarja...