2009. szeptember 30., szerda

2009. szeptember 11., péntek

A terror napja: 2001. szeptember 11. – 2. rész
Kövessük végig, óráról órára a nyolc évvel ezelőtti eseményeket! Halljuk meg a túlélők és szemtanúk szavait, és azt, hogy mit mondanak utólag a repülőtéri illetve Pentagon-alkalmazottak!


A merénylet
A 11-es járat a 93. és a 99. emelet közé eső részen vágódik a World Trade Center északi tornyába. A több, mint 75 ezer liter kerozin lángra lobban. Az égő áradat lezúdul az épület egyik liftaknáján, és robbanást okoz a 77. és a 22. emeleten, valamint a nyugati oldali hallban. A 92. emelettől felfelé az épület mindhárom lépcsőháza járhatatlanná válik.

8 óra 51 perc. Ahogy az American Airlines Dullesból felszállt 77-es járata West Virginia és Ohio határához közelít, a harmadik terroristacsoport is akcióba lép. A géprablók zsebkést rántva megrohamozzák a pilótafülkét. A gép felett Hani Hanjour szaúdi pilóta veszi át az irányítást, aki 1996 óta járt amerikai repülőiskolákba. 3 perccel később Hanjour letér a géppel az eredeti, Los Angelesbe vezető útvonalról. Délnek fordul, majd vissza, keletnek – Washington D.C. felé.


Rome, New York állam, az északkeleti légvédelmi szektor főparancsnokságának hadműveleti terme. Riasztanak két F-15-ös vadászgépet, hogy fogják el a 11-es járatot, amely azonban ekkorra már becsapódott az északi toronyba. A Szövetségi Légügyi Hatóságnak segítségre volt szüksége, de nem tudták megmondani, hol van az elrabolt gép.


Osama bin Laden egy – John Millernek, az ABC egykori riporterének adott – 1998-as interjúban: „Nem teszünk különbséget civilek és katonák között. Számunkra valamennyien célpontnak számítanak..." „Egy sötét napot látok az Egyesült Államok jövőjében. Egy olyan napot, mellyel az Egyesült Államok örökre megváltozik. Egy egész sereg Ramzi Yousef özönli majd el az önök országát, hogy véres merényleteket kövessenek el.”
A New York-i mentők, rendőrök és tűzoltók már a helyszínen vannak, illetve több százan tartanak arrafelé. Az északi toronyban több, mint 1300-an a becsapódási pont feletti szinteken rekedtek. Egy ilyen magasságban kitört, ennyi üzemanyag által táplált tüzet szinte lehetetlen kioltani.

8 óra 57 perc. Egy tűzoltóparancsnok utasítja az első létráskocsi személyzetét, hogy menjen fel a C lépcsőházban a 93. emeletig, és jelentse a helyzetet. Minden tűzoltó csaknem 45 kg súlyú felszerelést cipel. A 86. emeleten Louis Lesce pályaválasztási tanácsadó és mások a kikötői hatóság egyik irodájában keresnek menedéket. A szobát csípős füst tölti meg, ezért kitörnek egy ablakot. Azonnal süvíteni kezd befelé a szél, a robbanásból származó apró, tüzes fémszilánkok pedig az épületet megkerülve berepülnek az ablakon, és tűkként szúródnak az emberekbe.

New Jersey égboltján, a 175-ös járat fedélzetén Peter Hanson szoftver-értékesítő más utasokkal együtt a gép hátsó részében kuporog. Peter felhívja édesapját, és leírja neki a helyzetet:
– Egy stewardest leszúrtak, a gép pedig imbolyogva repül. Az utasok közül többen hánynak. – Peter azt mondja: – Szerintem Chicagóba vagy hasonló helyre akarnak menni, és neki akarnak repülni egy épületnek. Ne aggódj, apa: ha így történik, gyors halálunk lesz.


Steve Emerson terrorizmus szakértő, a világ legnagyobb – iszlám ügyekre szakosodott – hírszerző szervezetének projektvezetője: „Azzal tisztában voltam, hogy az általunk ismert szélsőséges iszlám csoportok szoros kapcsolatban állnak egymással, de azt nem sejtettem, hogy ezek a mi országunkban is jelen vannak."
9 óra 01 perc. A New York-iak sorra hívják szeretteiket a szörnyű hírekkel:
– Nem tudom, beértél-e vagy még otthon vagy, de ott is hagytam üzenetet. Robbanás történt, legalábbis én robbanást hallottam a World Trade Center északi tornyában...
– A torony ég, lángok nyaldossák. Döbbenetes látvány, mindenki áll az utcán és bámul. Elképesztő...
– Helló, most értem vissza. Robbanás történt a World Trade Centerben! Most próbálják kiüríteni. Mndenki siet kifelé. Később beszélünk, szia!



A városi segélyhívó rendszert elárasztják a telefonhívások. A válasz: „A Manhattan déli részén előállt vészhelyzet miatt nem tudjuk fogadni hívását.”

A még sértetlen déli toronyban dolgozó alkalmazottak irodáikból figyelik az északi toronyban kibontakozó tragédiát. Közülük ketten, Ed Nichols és Ling Young lemennek a 78. emeleti, emberekkel telezsúfolt előtérbe. Ott közlik velük, hogy térjenek vissza az irodájukba. Azt mondják, hogy a vészhelyzet az északi toronyra korlátozódik, ezért vissza kell menniük dolgozni. Stanley Praimnath banktisztviselő és kollégái lifttel lemennek 81. emeleti irodájukból a hallba. Ott egy őr megnyugtatja őket, hogy biztonsággal visszatérhetnek irodájukba. A csapat visszaszáll a liftbe, ám Praimnath habozik: – Gyerünk Stan – mondják a többiek – csak nem félsz feljönni?

A terrorizmus árnyékában
A világ soha nem fogja elfelejteni 2001. szeptember 11-ét – a napot, amely mindörökre megváltoztatta a történelmet és Amerika helyét a világ országai között. A támadás óta valóságos információáradat zúdul a közvéleményre, ami alaposan megnehezíti a tisztánlátást a tragikus nap eseményeivel és a mögötte álló jelenségekkel kapcsolatban. Ráadásul a feltáró folyamatnak még közel sincs vége, és bár a terroristatámadást vizsgáló bizottság már jó ideje közzétette jelentését, még most, négy év elteltével is alig telik el úgy nap, hogy ne látna napvilágot egy-egy új, eddig ismeretlen részlete a szeptember 11-i tragédiának.

A National Geographic A terrorizmus árnyékában sorozat keretében vetített dokumentumfilmje mindezeket szem előtt tartva mutatja be az eseményeket.


Boston. A város légiirányító központjában a légiforgalmi-irányítók egy Mohamed Atta által az utasokhoz intézett figyelmeztetést vizsgálnak. (Atta gépe, a 11-es járat már belevágódott a World Trade Centerbe.):
– Még meg kell erősíttetnem a lentiekkel, de amennyire a szalagon hallottam, a fickó mintha azt mondta volna, hogy „elraboltunk néhány gépet.” Nem tudom, hogy csak az akcentusa miatt volt-e, vagy tényleg több gép van, de mindjárt megerősíttetem a dolgot.

A 175-ös járatot elrabló Marwan al Shehhi New Jersey északi részének külvárosai felett repül. A gépet a World Trade Center felé kormányozza.

9 óra 02 perc. A légiirányítók nyomon követik, amint a gép megdöbbentően alacsonyra süllyed:

– Tudjátok, ki az?
– Nem, egyszerűen fogalmunk sincs. Csak most vettük észre.
– Ó, Istenem!
– Most robban fel!


18 perccel az első becsapódás után a másik toronyba is becsapódik egy újabb, szintén utasszállítónak látszó repülőgép. Az épület valósággal felrobban. Az utcán mindenki menekül. Most már nyilvánvaló, hogy olyan horderejű terrorcselekmény történt, amelyet pillanatnyilag még föl sem lehet fogni.

Sarasota, Florida. 9 óra 05 perc. Bush elnök épp egy másodikos osztály óráját látogatja meg a Booker Általános Iskolában. A Fehér Ház személyzeti főnöke, Andrew Card belép az osztályterembe, és az elnök fülébe súgja: – Újabb repülőgép csapódott be, a másik toronyba. Az országot támadás érte. A szeptember 11-ei eseményeket vizsgáló bizottság jelentése szerint Bush további 5–7 percig az osztályteremben marad, míg a gyerekek befejezik olvasási feladatukat. Ezután visszatér egy őrzött terembe, ahol tanácsadói röviden tájékoztatják a helyzetről.
A terror napja: 2001. szeptember 11. – 1. rész
Kövessük végig, óráról órára a nyolc évvel ezelőtti eseményeket! Halljuk meg a túlélők és szemtanúk szavait, és azt, hogy mit mondanak utólag a repülőtéri illetve Pentagon-alkalmazottak!


Előzmény
Oszama Bin Laden négy fiatalembert választ ki az Amerika elleni támadás vezetésére. Amikor elhagyták Kandahárt, már mindannyian tudták, hogy életüket adják majd Allah dicsőségéért – csak azt nem, hogyan. A négy férfi felderíti a célpontokat, kiképzi rohamcsapatát, és felkészül a nagy napra.

2001. szeptember 11.
Behatolás
A felhőtlen New England-i égbolton tiszta hajnal virrad. Két nyakkendős férfi érkezik a portlandi repülőtérre, és a US Airways első osztályú pultjához lépnek. A reggel hat órakor induló bostoni járatra van jegyük, csatlakozással Los Angelesbe. A jegyeket egyikük, Mohamed Atta vette az interneten két héttel korábban, Visa hitelkártya segítségével.

A bejelentkezési pultnál ülő férfinak elsőként a kétezer-ötszáz dolláros jegyek tűnnek fel. Még az első osztályú bejelentkezési pultnál is ritkán lát ilyet az ember. A két férfinek a biztonságiak a szokásos kérdéseket teszik fel.
Megkérte-e önt bárki ismeretlen személy, hogy vigyen fel ma valamit magával a gépre? Kikerült-e az ön bármelyik csomagja az ellenőrzése alól azóta, hogy bepakolta őket?
Attát és a másik férfit, Abdul Aziz al Omarit továbbengedik. Poggyászukat felcímkézik és átvilágítják. A két terroristának kiadják a beszállókártyát, és a megfelelő kapuhoz irányítják őket. Két perccel később egy biztonsági kamera felvételt készít róluk – immár nincs rajtuk sem nyakkendő, sem sportzakó.

A keleti part mentén három különböző repülőtéren tizenhét további, üzleties öltözéket viselő arab fiatalember halad át a biztonsági ellenőrző kapukon. Hárman közülük csakúgy, mint Mohamed Atta, pilótakiképzésben részesültek. A többiek úgynevezett végrehajtó-géprablók. Az ő feladatuk lesz betörni a pilótafülkébe, és legyűrni a személyzetet illetve az utasokat. A terrorista pilóták ezután átvehetik a gép irányítását.

Boston, 6 óra 45 perc. Két csapat géprabló – összesen tíz ember – megkezdi a bejelentkezést a Logan repülőtéren. Közülük ketten csak nagy nehezen értik meg a biztonsági okokból nekik feltett rutinkérdéseket. A segítőkész repülőtéri személyzet addig ismételgeti kérdéseit, míg a két férfi megfelelő választ nem ad. Hármójuk poggyászát szúrópróbaszerűen átvizsgálják, de mindannyian viszonylag könnyen átjutnak az ellenőrzésen. A biztonsági kapukon túljutva öten felszállnak az American Airlines Los Angelesbe menő 11-es járatára. Köztük van Mohamed Atta pilóta is, aki Portlandből érkezett. A másik öt férfi a United Airlines 175-ös, szintén Los Angelesbe tartó járatára száll fel. Velük van Marwan al Shehhi is, a hamburgi terrorista sejt azon tagja, aki a legjobban ismeri a Koránt.

Newark, New Jersey. 7 óra 24 perc. Ahmed al Haznawi végrehajtó-géprabló már átvilágított csomagját szúrópróbaszerűen átkutatják. A többi férfi, köztük Ziad Jarrah pilóta is zavartalanul halad át a Newark-i repülőtér biztonsági kapuján. Jarrah korán reggel felhívta Európában tartózkodó feleségét, és megmondta neki, hogy szereti. Mind a négy férfi a United Airlines 93-as, San Franciscói járatának fedélzetére lép.

Dulles, Virginia. 7 óra 29 perc. A dullesi repülőtéren egy végrehajtó testvérpárt, Nawaf és Salem Hazmit különösen tüzetes ellenőrzésnek vetnek alá az American Airlines bejelentkezési pultjánál. Egyiküknek nincs fényképes igazolványa, és nem beszél angolul. Poggyászukat nem engedik fel a gépre, csak miután megerősítést nyer, hogy ők maguk felszálltak. Nawaf Hazmit kézi fémdetektorral is megmotozzák. A biztonsági kamera felvételén a férfi hátsó zsebében egy azonosítatlan tárgy látszik. Nawafot mégsem kutatják át jobban, és nem is kérdezik ki. Mind az öt férfit felengedik az American Airlines 77-es, Los Angelesbe induló járatára.

Reggel 8 óra. Mind a tizenkilenc géprabló átjutott a biztonsági kapukon. Több férfinél zsebkés található, ám ezek pengéje rövidebb, mint tíz centiméter, így a Szövetségi Légügyi Hatóság érvényben lévő szabályzata szerint a felvihetők a gépekre. A terv alapvető része, hogy transzkontinentális járatokat választottak. A 11-es és a 175-ös járat fedélzetén több, mint 90 ezer liter kerozin található. A 77-es és a 93-as járat is több, mint 41 ezer liter üzemanyagot igényel.


Géprablás
8 óra 14 perc.
Az American Airlines 11-es, illetve a United Airlines 175-ös Bostonból Los Angelesbe menő járata felszáll. A 11-es járat közeledik az utazómagassághoz. A kapitány kikapcsolja a biztonsági övek használatára figyelmeztető lámpát. Az utastér elején két stewardess italokat készül felszolgálni. A második sorban két testvér, Wail al Shehri és Waleed al Shehri feláll első osztályú helyéről. Odalépnek a stewardessekhez, és leszúrják őket. Amint a két nő a földre rogy, Mohamed Atta géprabló pilóta is felemelkedik a 8D ülésből. Egy Atta mögött ülő utas megpróbál közbeavatkozni, de őt is ledöfik – valószínűleg Satam al Suqami.

A géprablók betörnek a pilótafülkébe, és ártalmatlanná teszik Thomas McGuinness másodpilótát, illetve John Ogonowski kapitányt. Atta perceken belül odaül a kormányokhoz. A végrehajtó-géprablók gázsprayt fújnak a levegőbe, hogy az utasok és a megmaradt utaskísérők ne tudjanak előre menni. Az utastér hátsó részéből Betty Ong stewardess felhívja az American Airlines észak-carolinai Caryben lévő jegyfoglalási irodáját. A beszélgetést rögzítik:

A nevem Betty Ong. Hármas számú stewardess vagyok a 11-es járaton.
– Értem.
– Az egyes számú stewardesst leszúrták, és a vezető légiutaskísérőt is. Senki sem tudja, ki döfött le kit, a turistaosztályra pedig fel sem tudunk jutni, mert nem kapni levegőt. Nem tudunk bejutni a pilótafülkébe sem: nem nyílik az ajtó.
– Itt a műveleti központ. Melyik járat az?
– A 12-es.
– Értem.
– Nem, a 11-esről beszélek! 11-es járat! A 11-es járat az. Bostonból-Los Angelesbe.


8 óra 21 perc. A pilótafülkében valaki kikapcsolja a válaszjeladót, amely a repülőgép magasságát és azonosító jelét sugározza. A gép így is követhető a földről, de jóval nehezebben. A Bettyvel beszélő telefonkezelő tartja a vonalat, és egy másik vonalon felhívja az American Airlines texasi Fort Worthben működő műveleti központját.

American Airlines segélyhívó. Kérem, ismertesse a vészhelyzetet!
– Halló, Nydia vagyok az American Airlinestól. Kaptunk egy hívást: a 11-es járaton – mint a stewardess elmondta – leszúrták a pilótát és körülötte mindenkit.
– 11-es járat?
– Igen.


Ezután Mohamed Atta hangja reccsen egy légiirányító fejhallgatójában:
Elraboltunk néhány gépet. Maradjanak csendben, és minden rendben lesz! Visszatérünk a repülőtérre. – Az egyik géprabló rossz gombot nyomhatott meg a pilótafülkében: Atta láthatólag úgy hiszi, hogy csak az utasokhoz beszél. Szavait valójában hallják és rögzítik a légiforgalmi-irányítók:
Senki ne mozduljon! Minden rendben lesz. Ha megmoccannak, veszélybe sodorják önmagukat és az egész gépet. Maradjanak csendben!

8 óra 27 perc. Az American Airlines 11-es járata hirtelen letér az útvonaltól, majd harmadszor is üzenet érkezik a pilótafülkéből: – Kérem, senki ne mozduljon! Visszamegyünk a repülőtérre. Ne csináljanak semmi ostobaságot!

A terrorizmus árnyékában
A világ soha nem fogja elfelejteni 2001. szeptember 11-ét – a napot, amely mindörökre megváltoztatta a történelmet és Amerika helyét a világ országai között. A támadás óta valóságos információáradat zúdul a közvéleményre, ami alaposan megnehezíti a tisztánlátást a tragikus nap eseményeivel és a mögötte álló jelenségekkel kapcsolatban. Ráadásul a feltáró folyamatnak még közel sincs vége, és bár a terroristatámadást vizsgáló bizottság már jó ideje közzétette jelentését, még most, négy év elteltével is alig telik el úgy nap, hogy ne látna napvilágot egy-egy új, eddig ismeretlen részlete a szeptember 11-i tragédiának.

A National Geographic A terrorizmus árnyékában sorozat keretében vetített dokumentumfilmje mindezeket szem előtt tartva mutatja be az eseményeket.
Mikor? Szeptember 10-én (csütörtökön) este 19:00 órakor.

Rome, New York állam. 8 óra 37 perc. A Szövetségi Légügyi Hatóságtól hívás érkezik az Északkeleti Légvédelmi Szektor főparancsnokságára:

Egy eltérített repülőgép New York felé tart, ezért kérünk benneteket srácok, hogy küldjetek fel valahonnan pár F-16-ost, vagy valamit, és segítsetek nekünk! – A légi nemzeti gárda tisztje épp egy hadgyakorlatot vezényel, így megpróbálja tisztázni a helyzetet:
– Éles helyzet, vagy gyakorlat?
– Nem, ez most nem gyakorlat, nem teszt.


Ekkorra felszáll a Dullesból Los Angelesbe tartó 77-es járat is, amelyet perceken belül szintén hatalmába kerít öt géprabló. Newarkben, New Jerseyben az utolsó csapat Al Kaida-terrorista épp a kifutópálya felé gurul a United Airlines 93-as, San Franciscói járatának fedélzetén.

8 óra 42 perc. A 93-as járat késve száll fel. Ezt a gépet is hamarosan ellenőrzése alá vonja a Ziad Jarrah pilóta vezette géprabló csapat. Immár mind a négy gép a levegőben van. Észak-New Jersey felett, a 175-ös járat fedélzetén pillanatokon belül megkezdődik a támadás. Két végrehajtó – valószínűleg Fayez Banihammad és Mohand al Shehri – áll fel elsőként a 2A és 2B jelzésű ülésből. Leszúrnak egy stewardesst, majd megrohamozzák a pilótafülkét és ledöfik mindkét pilótát is. A végrehajtók az utastér hátsó része felé terelik az utasokat és a személyzetet. Marwan el Shehhi terrorista pilóta ezután átveszi a gép irányítását.

A Bostonból felszállt 11-es járat pilótaülésében Mohamed Atta, az akció rigorózus vezetője a Hudson folyót követve repül Manhattan déli csücske felé.

8 óra 43 perc. Az American Airlines 11-es járatának másik stewardesse, Amy Sweeney már tizenegy perce telefonos kapcsolatban van a bostoni Logan repülőtér irányítóival. 8 óra 44 perckor Sweeney a következőket mondja:

Alacsonyan repülünk. Nagyon, nagyon alacsonyan. Túlságosan is alacsonyan. – Majd másodpercekkel később: – Ó, Istenem, túl alacsonyan vagyunk! – A 11-es járaton tartózkodó Betty Ong stewardess és a légitársaság észak-carolinai központja között folyamatban lévő hívás megszakad: – Mi történt, Betty? Betty, beszéljen! Betty, ott van még? Azt hiszem, elvesztettük. Szent ég! ...

2009. szeptember 5., szombat

6+1 lélegzetelállító szökőkút - képekkel

Trevi-kút (Fontana di Trevi), Róma
Róma a szökőkutak hazája, s aki a forró római éjszakában felfrissülést keres, mindenekelőtt a Trevi-kútban lelheti meg, mely Fellini Az édes élet című filmjének egyik jelenetével, Anita Ekberg fürdőzésével vált világhírűvé. Róma legnagyobb szökőkútja – 26 méter magas és 20 méter széles – a Piazza Fontana di Trevin, Róma egyik legismertebb, legvonzóbb terecskéjén található. A Nicoló Salvi által tervezett csodálatos barokk szökőkút 1762-ben készült. A középen álló Neptunus harci szekerét egy vad és egy szelíd tengeri ló vontatja, melyek a tenger változó hangulatait jelképezik. A szökőkút látványa főleg sötétedés után varázslatos – a romantikus lelkűek ilyenkor keressék fel, hiszen az éjszakai megvilágításban a barokk szoboregyüttes minden apró szépsége feltárul a kíváncsi szemek előtt. A tiszta, zöldeskéken csillogó víztükör alján apró pénzdarabok csillognak, ami annak a hiedelemnek köszönhető, mely szerint a kútba dobott pénzérmékkel bizton megválthatjuk visszatérésünket az Örök Városba.

5+1 lélegzetelállító szökőkút

Fountain of Wealth, Szingapúr


Az 1995-ben megépített Fountain of Wealth a világ legnagyobb szökőkútja – hatalmas méreteivel nem véletlenül került bele a Guinness-rekordok könyvébe. Különlegessége abban rejlik, hogy a szingapúri Suntec City bevásárlóközpont része, talapzata a föld alatt található. A 66 méter magas monumentális alkotás bronzból készült, területe több mint 1600 négyzetméter, körgyűrűjét négy tartóoszlop emeli magasba. Esténként lézershow és élő zene fokozza a hangulatot.

6+1 lélegzetelállító szökőkút - képekkel



Nagy vízi zenés játék, Versailles, Párizs

Akik szeretnék a zenét, a természetet és egy csodálatos kastély kertjének szépségeit egyszerre élvezni, azok számára kihagyhatatlan látnivalónak ígérkezik a versailles-i kastély nagy vízi zenés játéka. A látogatók szökőkutakat csodálhatnak meg, ahol a víz a zene ritmusára mozog, játszik, s különleges hangtechnika teszi még felejthetetlenebbé az élményt.

Idén a zenét a Talents Lyriques csoport előadásában Christophe Rousset vezényletében hallgathatjuk meg. Óránként 4500 köbméter vizet használnak a játékokhoz.

5+1 lélegzetelállító szökőkút


Jet d’Eau, Genf

A szökőkutakért rajongóknak egyszer az életben feltétlenül érdemes megnézniük Genf városának egyik leghíresebb látnivalóját, a Jet d’Eau nevet viselő kutat, amely a Genfi-tó (Lac Léman) déli partjának mólójánál található.

5+1 lélegzetelállító szökőkút

A tóba épített szökőkút az évek során Genf szimbólumává nőtte ki magát, mely körülbelül 140 méter magas vízoszlopával tör az ég felé, lenyűgöző látvánnyal kecsegtetve a látogatókat. A ma már látványosságszámba menő szökőkutat eredetileg nem a turisták kedvéért találták ki a genfiek a 19. század végén, hanem voltaképp egy ipari (vízügyi) szükséglétesítmény volt, amely a vízművek és a vízvezeték-hálózat terhermentesítését szolgálta. Ma már motorok vezérlik, melyek mintegy 500 liter vizet mozgatnak meg másodpercenként.

Mágikus szökőkút (Font Mágica), Barcelona


Barcelonát a történelmi múltra visszatekintő gótikus belvárosa és a 20. században épült városnegyedek (melyeket Gaudí és egyéb neves építészek alkotásai gazdagítanak) Európa egyik legérdekesebb városává teszik. Esti sétánk során nem szabad kihagynunk a városközponthoz közeli látványosságot, a Montjuic-hegyen elhelyezkedő Font Mágicát. Menjünk fel, és élvezzük az ámulatba ejtő, rafináltan megvilágított, zenével kísért, táncoló szökőkútrendszer mesés hang- és fényshow-ját a Spanyol téren (Plaça d’ Espanya). A táncoló, zenélő szökőkút a zene ütemére változtatja színeit, és formáit, miközben más-más zenét játszanak a klasszikustól kezdve a modern, kortárs zenéig. A lenyűgöző show mintegy negyedórán át szegezi szemünket az ugráló vízsugarakra, s ha pont lemaradnánk a kezdésről, akkor se csüggedjünk, hiszen 15 perc szünet után az egész újrakezdődik. A szökőkút az 1929-es barcelonai világkiállításra épült, majd az 1992-es olimpiai játékok alkalmából jelentős felújításokon esett át. A fantasztikus látvány ráadásul ingyenes, így semmiképp se hagyjuk ki, ha erre járunk.

5+1 lélegzetelállító szökőkút

Peterhof Palace, Szentpétervár

Peterhof – vagy másképpen a Nyári Palota – a legrégibb és a leglenyűgözőbb valamennyi pétervári uralkodói rezidencia közül. Peterhof minden tekintetben méltó vetélytársa a francia rezidenciának – parkokkal, kastélyokkal, szökőkutakkal, medencékkel, kertekkel ékesített kis ékszerdoboz. Amerre csak nézünk, mindenhol víz folyik, a palota alatt található például a nagy vízesés, amely immár Peterhof szimbóluma lett. Vize egy nagy márványmedencébe ömlik, mielőtt egy csatornán át a tengerbe folyna. A remekművet mintegy 64 szökőkút vize táplálja, és mintegy 200 darab aranyozott és egyéb szobor díszíti. A 64 szökőkút együttesében található a Sámson-kút is, ahol az oroszlánok torkából 20 méter magasra lövell fel a víz.

5+1 lélegzetelállító szökőkút

Bellagio Hotel, Las Vegas


A Bellagio, az impozáns olasz palota – melyet az azonos nevű, Como-tó melletti legendás szálló alapján építettek meg – egyedülálló jelenség a feltűnést kereső Las Vegas neondzsungelében. A több mint ezer vízsugárból, zenére koreografált táncoló szökőkút egy 32 000 négyzetméteres tó közepén nyűgözi le a szemlélődőt. A szálloda előterében működő grandiózus látványosság ingyenes, semmiképp ne hagyjuk ki.

5+1 lélegzetelállító szökőkút

3+1 lélegzetelállító akvárium

Grand Aquarium – Saint-Malo, Franciaország


A bájos tengerparti városka külvárosában épült hatalmas akvárium egyedülálló egész Európában. Egyrészt nagyon sok, izgalmas, olykor meghökkentő kalandot kínál, másrészt nagyon ügyesen és szórakoztató módon mutatja be a száraznak hitt tudományos ismereteket. A park egyik különlegessége, hogy a látogatóknak lehetőségük van a tengeri élőlények közé merülni a Nautibusnak keresztelt, virtuális tengeri világban. Itt nem számítógépes szimulációról van szó, hanem valódi utazásról egy óriási, halakkal és egyéb vízi élőlényekkel teli tartályban, miközben egy, a víz alá merülő kapszulában ülve folyamatosan kapcsolatban vagyunk Nemo kapitánnyal.

Az akvárium másik nevezetessége a hatalmas, cápákkal teli, 360°-os panorámamedence, ahol akár tatamin fekve is csodálhatjuk a körülöttünk lomhán úszkáló, három méternél is nagyobb óriási ragadozókat és tengeri teknősöket. Aki teljes relaxációra vágyik, akár egy éjszakát is eltölthet az éhes ragadozók között – igaz, meglehetősen borsos áron.

3+1 lélegzetelállító akvárium
A panorámamedencében körbe-körbe úszkálnak a cápák


A legtöbbünkben benne él a vágy, hogy megérinthessen egy cápát, ami ebben az oceanáriumban egyáltalán nem lehetetlen. 120 négyzetméteres cápasimogató várja a kicsiket és nagyokat, ahol barátságos ráják éhezik a vakargatást, és ha ügyes és fürge az ember, akkor akár egy méteres cápa érdes bőrének érintését is megérezheti. Felejthetetlen élmény!

3+1 lélegzetelállító akvárium

Persze rengeteg medence, akvárium és tartály van tele különlegesebbnél különlegesebb sós és édesvízi állatokkal, és akár hosszú órákon át tanulmányozhatjuk őket. Az egyik legkülönlegesebb terem – véleményünk szerint – azonban nem a legnagyobb halakat mutatja be, hanem épp ellenkezőleg, az új tengeri élet létrejöttét. Fantasztikus látni a cápatojásban nevelkedő apró kis cápalit, a pár centis kisráját, a sok-sok apró csikóhalat. A kicsik számára is az egyik legizgalmasabb hely a kutatólaboratóriumnak felépített keltető.

3+1 lélegzetelállító akvárium
Az egyik legizgalmasabb látnivaló a laboratórium (fotó: Sz. Zs.)



Oceanográfiai Múzeum – Monaco


Monaco egyik legnépszerűbb látványossága a világhíres Oceanográfiai Múzeum, mely létrejöttét I. Albert megszállott tengerkutatói munkásságának köszönheti. A „tudós herceg” tudományos tevékenységének eredményeit 1910 óta a 85 méterrel a tenger fölé emelt különleges múzeumban tekinthetjük meg. Nemzetközi hírnevet a létesítmény egykori igazgatója, Jean-Yves Cousteau, a híres tengerkutató több évtizedes munkássága alatt szerzett, s mára több mint száz akváriumban 4000 tengeri állat és kétszáz halfajta éldegél benne.

Monaco - akvárium (Fotó: Sz.D.)
Monaco – akvárium (fotó: Sz. D.)

A többszintes múzeum legalsó szintjén lévő akváriumban a Földközi-tenger színes élővilágát csodálhatjuk meg. Láthatunk itt többek között különféle halakat, tengericsillagokat, csikóhalat, sőt még cápákat is. A legöregebb állatok, a teknősök külön medencében úszkálva töltik napjaikat. A középső szinten található monumentális kiállítóteremben kitömött állatok, csontvázak, hajómodellek, bálnacsontvázak és búvárfelszerelések sorakoznak. Az egyik legérdekesebb látnivalót minden bizonnyal a mennyezetről lecsüngő bálnacsontváz szolgáltatja. Az épület tetején kialakított kávézóban is érdemes elidőzni egy kicsit, ugyanis az innen elénk táruló, tengerre nyíló panoráma önmagában is felejthetetlen élményt nyújt.

3+1 lélegzetelállító akvárium
Bálnacsontváz – Monaco (fotó: Sz. Zs.)



L’Aquàrium – Barcelona, Spanyolország


Barcelona egyik legkitűnőbb pihenőövezetében, a csodálatos Port Vell központi részén található a Maremagnum, a régi rakparton kialakított szabadidős és szórakoztatóközpont számos üzlettel és étteremmel „fűszerezve”, de itt kapott helyet a mediterrán tengeri életet bemutató, világszínvonalú L’Aquàrium de Barcelona, valamint a vadon életéről szóló háromdimenziós filmeket sugárzó óriásképernyős mozi, az IMAX is.

3+1 lélegzetelállító akvárium
Cápaalagút



A Földközi-tenger különleges állat- és növényvilágát felvonultató akvárium szinte az egész világon egyedülálló a mediterrán világot bemutató akváriumok sorában. A 35 különböző tartállyal rendelkező óriási gyűjteményben valójában egy hatalmas, föld alatti labirintusrendszerbe csöppen a látogató, ahol az akváriumok között különböző járatok kanyarognak, és átlátszó csőrendszerek kacskaringóznak a fejünk felett úszkáló, cápáktól hemzsegő medencék alatt. Az akvárium a trópusi tengerek színpompás világával is megismerteti a látogatókat a korallzátonyok tarka világát bemutató trópusi medencéken keresztül.


A Tenger Háza – Haus der Meeres, Bécs, Ausztria

Fotó: Sz.Zs.
Fotó: Sz. Zs.

Bécsbe szerencsére könnyebben eljuthatunk, mint Spanyol- vagy Franciaországba – akár remek hétvégi programot szervezhetünk a Tenger Házába. A már külsőre is figyelemre méltó épületet (egy második világháborús légvédelmi állásban alakították ki) Bécs belvárosában találod, a Mariahilfer Strasséról lekanyarodva, az Esterházy park közepén. A zord külső azonban ne tévesszen meg senkit – az épületet belülről teljesen felújították.

A négyemeletes kiállítás kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni – megismerkedhetünk a tengerek, trópusi édesvizek, korallzátonyok növényeivel, élőlényeivel (halakkal, kétéltűekkel, hüllőkkel), sőt két emeletet szenteltek csak a trópusi esőerdők bemutatásának. Rögtön a földszinten találod a cápákat és a hatalmas teknőst, továbbhaladva pedig lesznek itt még krokodilok, ritka kígyófajok, pókok, lepkék, madarak és majmocskák is, amelyek szabadon garázdálkodhatnak az esőerdő területén. A mintegy 6000 négyzetméteren több mint 3500 fajt csodálhatsz meg, így nyugodtan kalkulálj egy két-három órás „túrával”.

Tipp: csütörtökönként 18.00 órakor búvárok merülnek le a cápák közé, hogy bebizonyítsák, nem vérszomjas fenevadakkal állunk szemben, szerdán és vasárnap 15.00 órakor pedig cápa- és piranhaetetésen vehetünk részt.

3+1 lélegzetelállító akvárium


7 bámulatos vízesés

Angel-vízesés (Salto Angel), Venezuela


A világ legmagasabb vízesése Venezuela keleti részén, a Canaima Nemzeti Park területén található. A vízesés az Auyan-Tepuy nevű magaslatról zuhan alá a Churun folyóból az Ördög-szurdokba. A csodás, semmihez sem fogható természeti szépséget Jimmy Angel, az első világháborúban szolgált amerikai pilóta fedezte fel 1935-ben, a mesebeli aranyhegy keresése közben. A szikla lábánál mélyen kimosott teknőben gyűlik össze az égből hullott csapadék, és komótosan folyik tovább. A nemzeti park lagúnája felé eső oldalon található a Campamento Canaima nevű őserdei szálló, ahol repülős és terepjárós kirándulásokat, illetve kenus vízi utakat és gyalogtúrákat szerveznek a vízesés lábához.

A vízesés magassága: 979 méter
Szélessége: 107 méter

7 bámulatos vízesés, amit látnod kell

Iguazú-vízesés (Iguaçu), Brazília, Argentína


A dél-amerikai kontinens egyik leglátogatottabb természeti látnivalója a Brazília és Argentína határán lezúduló Iguazú-vízesés. A hatalmas zuhatag az Iguazú folyón található, ott, ahol Brazília felől az Iguazú folyó beletorkollik az Argentína felől érkező Paraná folyóba. A vízesés mintegy 300 különálló, szigetecskékkel és sziklakiszögellésekkel szabdalt zuhogóból és kisebb vízesésből áll, melyek közül a legmagasabb az Union, ahol a víz a látványos Ördögtorok-szakadékba zuhan. Az argentin oldalon a látogatók vízpermet áztatta varázslatos ösvényeken járva vághatnak át a buján zöldellő trópusi őserdőn, hogy aztán közvetlenül a vízesés mellől vagy fölül csodálják meg a bámulatba ejtő természeti jelenséget. A világ legszélesebb vízesésének grandiózus látványa az argentin és brazil oldalról egyformán élvezhető, de ha személyesen is meg szeretnénk győződni róla, hogy honnan szebb a látvány, akkor üljünk fel a két part között közlekedő kompjáratra, és vegyük szemügyre mindkét oldalról.

7 bámulatos vízesés, amit látnod kell



Az Iguazú-vízesés elragadó, zubogó víztömegének védelmére 1934-ben nemzeti parkká nyilvánították a brazil határ közelében elterülő sűrű dzsungelt, mely számos veszélyeztetett madárfaj lakhelye. Időközben az UNESCO, felismerve a terület értékét, felvette a világörökségi listájára. A vízesés neve az itt élő őslakos guarani indiánoktól származik, eredeti, törzsi neve annyit jelent: „nagy víz”.

A vízesés magassága: 82 méter
Szélessége: 2,7 kilométer

Niagara-vízesés, USA, Kanada


Ugyan sem magasságban, sem vízhozamban nem ez a legnagyobb vízesés, az kétségtelen, hogy a legismertebb és legnépszerűbb úti célok között foglal helyet a Niagara-vízesés (az őslakosok nyelvén mennydörgő robaj). A Kecske-szigeten (Goat Island) húzódik az USA és Kanada közti határ. A sziget maga a vízesést tápláló Niagara folyót is két ágra osztja, a két szomszédos ország között megosztva ezzel a lenyűgöző természeti csodát, amelyből a kanadaiaknak 790 méter, azaz kétszer annyi jut a vízesés szélességéből, mint Amerikának. A vízesést szigetek szabdalják három szakaszra: az amerikai oldalon az Amerikai-vízesésre és annak kisebb részére, a Menyasszonyi fátyol zuhatagra, valamint a kanadai oldalon alázúduló Lópatkó-zuhatagra, mely egyben a legfőbb turistaattrakció is.

7 bámulatos vízesés, amit látnod kell



A káprázatos természeti csodát évente látogatók milliói keresik fel, a nászutasok körében pedig kiváltképp népszerű úti céllá nőtte ki magát. A vízesés hagyományos s egyik legjobb megtekintési módja a Köd Leánya (Maid of the Mist) nevű sétahajó fedélzetén tett kirándulás. A kirándulóhajó a kíváncsi turistákat egészen a robajló vízesés lábáig szállítja, így jó szolgálatot tesz az esőkabát, itt ugyanis nem ússzuk meg száraz bőrrel. Hasonlóan nedves túrában lehet része annak, aki az „Utazás a vízesés mögött” utat választja. A séta során a meredek sziklafalak oldalában kiépített kanyargós ösvényen keresztül pillanthatunk be a vízesés mögé, és a vízfüggöny mögül vehetjük szemügyre a természeti csodát. A Skylon-torony 160 méter magas kilátójából és annak 360 fokban körbeforduló étterméből akár este is gyönyörködhetünk a kivilágított vízesés látványában.

Akárhonnan is szemléljük a vízesést, egy biztos, a legizgalmasabb kilátást a kanadai oldal nyújtja, ráadásul a programlehetőségek is gazdagabbak ezen a térfélen. Számtalan mulató, étterem és elegáns szálloda várja a látogatókat.

A vízesés magassága: 51 méter
Szélessége: 1203 méter

Viktória-vízesés, Zambia, Zimbabwe


Zambia és Zimbabwe osztozik Afrika egyik legnépszerűbb turisztikai attrakcióján, a Viktória-vízesésen, mely a hasonló nevű nemzeti park területén található. A Zambézi folyó táplálta vízesés, mely 100 méter magasból, fülsiketítő robajjal zuhog a feneketlen mélybe, már 64 kilométeres távolságból látható. A vízesést különálló zuhatagokra (Ördög vízesése, Központi-zuhatag, Lópatkó-zuhatag, Szivárvány-zuhatag és Keleti-zuhatag) osztják a meredek sziklák és a kiemelkedő szigetek. Ha igazán kíváncsiak vagyunk a vízesés lenyűgöző léptékeire, akkor mindenképpen repülőről érdemes a látványosságot megcsodálni. A vakmerő pilóták rémisztő és egyben felemelő élménnyel gazdagítanak bennünket, de a jól kiépített sziklasétányokon akár gyalogosan is körbejárhatjuk a több részre szakadozó sziklaíveket.
Ha van elég kalandvágy bennünk, akkor nevezzünk be egy vadvízi evezésre, vagy akár bungee jumpingolhatunk is a folyó fölött átívelő hídról. A környéken élő bennszülött törzs tagjai „Moszi-oa-Tunyá”-nak, azaz „mennydörgő füst”-nek nevezték el a természeti jelenséget, mely 1989 óta a világörökség része.

A vízesés magassága: 110 méter
Szélessége: 1,7 kilométer

7 bámulatos vízesés, amit látnod kell



Nem kell azonban kontinenseket átszelni ahhoz, hogy csodás természeti jelenségekre leljünk, Európán belül is akad hely bőven, ahol gyönyörködhetünk a vízesések magával ragadó látványban. Mi most hármat ragadtunk ki közülük.

Krimmler-vízesés, Ausztria


Európa legnagyobb vízesése – egyben Ausztria legkiemelkedőbb természeti látványossága – 380 méter magasságból, három lépcsőn keresztül zuhan a mélybe. A háromlépcsős vízesés a Hohe Tauern Nemzeti Park területén fekvő, barátságos hegyi falu, Krimml közelében fekszik, melynek csodás látványa nyáron tömegével vonzza a turistákat. A vízesés mellett 4 kilométer hosszú, jól kiépített túraösvény vezet végig, ahonnan közelről szemlélődhetünk a lenyűgöző zuhatagban. Télen a Krimml falu fölötti lejtők sítereppé alakulnak át, a vízesés pedig mozdulatlan, vastag, csillogó jégpáncéllá változik. A Krimmli-vízesés bejáratánál található a WunderWasserWelt tematikus park, ahol megtudhatjuk, hogy mi mindenre is képes a víz.

7 bámulatos vízesés, amit látnod kell

Cirque de Gavarnie, Franciaország


A Franciaország és Spanyolország között húzódó Pireneusok, pontosabban a Pireneusok Nemzeti Park (Parc National des Pyrénées) területén található az 1365 méter magasan fekvő Gavarnie nevű település, ahonnan egyórányira található a híres Cirque de Gavarnie-nak nevezett látványos, természet alkotta sziklaamfiteátrum, ahova gyalog vagy szamárháton juthatunk el. Franciaország és egyben egész Európa leghosszabb és leglenyűgözőbb látványt nyújtó vízesése található itt, mely 3000 méter magas függőleges sziklafalak gyűrűjében, 240 méter magasról zuhog alá a völgybe.

Fotó: Sz.Zs.
Fotó: Sz. Zs.

Savica-vízesés (Slap Savica), Szlovénia


A Triglav Nemzeti Park területén elterülő Bohinji-tó felett gyönyörű, magas vízesés zubog alá. A tó északnyugati sarkában, a csaknem függőleges és több száz méteres Komma-szikla oldalából tör elő a bővizű forrás, mely tulajdonképpen a Száva egyik forrása. A kis folyócska ezt követően pár kilométer után belefolyik a Bohinji-tóba, ahonnét feldúsulva folytatja tovább az útját Sava Bohinjka néven. A vízeséshez a Bohinji-tó nyugati sarkában fekvő picinyke zsákfaluból, Ukancból juthatunk el a Savica-vízesés parkolójáig, ahonnan egy jó félórás, meredek lépcsőkkel teletűzdelt gyalogúton érjük el a vízesésre néző kis pihenőt.

7 bámulatos vízesés, amit látnod kell