Ewan McGregortól a Da Vinci-kódig
SKÓT REJTÉLYEK NYOMÁBAN

Titokzatos – ezt a jelzőt használják a leggyakrabban a Skóciába készülő magyar utasok, ha úti céljukat kell jellemezniük. Mióta pedig híre ment, hogy egy aprócska skót templomban, a Rosslyn-kápolnában forgatták a Da Vinci-kód több jelenetét, a misztikus látnivalók iránt érdeklődő turisták száma megsokszorozódott.

A skótoknak mindig is szerencséjük volt a filmiparral. Kezdődött a sor James Bond kalandjaival, amelyeknek nyomán lelkes nézők tömegei özönlöttek a fővárosba, Edinburgh-ba, hogy jól megbámulhassák az ellenállhatatlan ügynök (a valóságban persze a szerző, Ian Fleming) egykori iskoláját,a Fettes College-t. Aztán jött A rettenthetetlen, a maga többrendbeli Oscar-díjával, bevonultatva a filmtörténelembe a XIII. századi skót hőst, William Wallace-t. Az edinburghi vár bejáratánál őrködő kőharcos ugyan nem pont úgy néz ki, mint Mel Gibson, de ez cseppet sem zavarja a turistákat. A lényeg, hogy a film óta tudják (vagy legalábbis tudni vélik), mi rejtőzik a férfiak kockás szoknyája alatt, és nem haboznak a zsebükbe nyúlni, amikor egy fiatalember Braveheart jellegzetes arcfestéke mögé bújva adományt gyűjt a helyi gyerekkórháznak, mondván, azok az igazi rettenthetetlen hősök, akik a halálos kórral harcolnak.

Mindezek a filmek legalább akkora lendületet adtak a skót idegenforgalomnak, mint a legújabb kasszasiker, a Da Vinci-kód. A Dan Brown bestselleréből forgatott mozi néhány hátborzongató jelenetének színhelyéül ugyanis az Edinburgh közelében található Rosslyn-kápolnát választotta a rendező. Nem véletlenül: a XV. század közepén emelt kis épület a maga kőcsipkés oszlopaival, szabadkőműves jelképeivel és csodálatos módon máig épen megmaradt, faragott figuráival régóta Skócia egyik legmisztikusabb helyszínének számít. A filmet még be sem mutatták, a kápolnát máris elárasztották a főként a tengerentúlról csapatosan érkező érdeklődők, akik gondolkodás nélkül megvesznek bármit, aminek akár csak a leghalványabb köze is van kedvenc regényükhöz. Egy élelmes helybeli farmer nem is habozott aprópénzre váltani Rosslyn hirtelen támadt extra népszerűségét: a kápolna buszparkolójának bejáratához odaállított egy talicskát, teli szépen benejlonzacskózott lótrágyával, mellé pedig kézzel írott táblát biggyesztett: Da Vinci-lótrágya, egy adag 50 penny. És a tábla alá erősített kis becsületkasszában szépen gyűlnek a félfontosok.

A magyar turisták a sajátságos szuvenír láttán ugyan csak a fényképezőgépük és nem a pénztárcájuk után nyúlnak, ám Skócia titokzatossága őket sem hagyja hidegen. Legalábbis ez derül ki a Visit Scotland, a nemzeti turisztikai hivatal felméréséből. Eszerint a magyarokat elsősorban a történelmi hagyományok és a misztikus légkör vonzza erre a vidékre, de szívesen gyönyörködnek a festői tájakban, kertekben, kastélyparkokban is. Ami a rejtélyeket illeti, azokból valóban nagy errefelé a választék. Itt van mindjárt az Edinburgh kopár hegyének egyik barlangjában talált tizenhét miniatűr fakoporsó esete. A tudósok mára arra a következtetésre jutottak, hogy a leletért a Belfastból érkezett bűnözők, Burke és Hare lehetnek a felelősek, akik a XIX. század elején hivatásszerűen lopkodták a temetőből a frissen elhantolt hullákat, hogy jó pénzért eladják az egyetem anatómiaprofesszorának. Az apró koporsók gyártásával állítólag a bűneiket akarták jóvátenni, márpedig azokból akadt szép számmal, miután idővel saját szállodát nyitottak, ahol az éj leple alatt megfojtották a vendégeket, így biztosítva az anatómia tanszék holttestutánpótlását. Mindebből a skótok szerint az a tanulság, hogy ha egy ír férfi éjszakára magához invitál minket, kezdjünk gyanakodni, hátha csak a holttestünket akarja.

Edinburgh másik hátborzongató látványossága a középkori kis utcák (angolul close-ok) föld alatti labirintusa. A meredek, szűk kis közök valaha a föld felszínén álltak, míg a városi tanács valamikor a XVIII. században úgy nem döntött, hogy leromboltatja a házakat, és új épületeket emel a helyükön. Az ily módon föld alá került részek máig őrzik eredeti beosztásukat, és az itt megesett titokzatos és vérfagyasztó események emlékét is. Ha (előzetes időpontegyeztetés után) lemerészkedünk a Mary King’s Close-ba, középkori kosztümöt viselő idegenvezetőnk szavai nyomán dermesztő kísértethistóriák, felderítetlen gyilkosságok, rejtélyes halálesetek elevenednek fel. A legvakmerőbbek szakszerű vezetéssel még szellemidézésen is részt vehetnek Mary King asszony és szomszédai egykori lakóhelyén.

Ami engem illet, én leginkább két rejtélynek szerettem volna a végére járni, mindhiába. Az egyik, hogy vajon honnan szedik a skótok ezt a sok magas, sötét hajú, kék szemű fiatalembert, akik egyforma természetességgel viselik a farmert és a kockás szoknyát? Mintha csupa Evan McGregor népesítené be ezt a vidéket, és akkor még nem vettük számításba azt a vonzó akcentust, ahogyan az angolt beszélik. A másik, ennél is gyötrőbb kérdés: hogyan érik el az itteniek, hogy mindenki betartja a nemrégiben bevezetett dohányzási tilalmat? Január 1-je óta ugyanis egész Skóciában tilos rágyújtani nyilvános, zárt helyen, beleértve a pubokat és az éttermeket is. Már a repülőtéren „Isten hozta a füstmentes Skóciában!” tábla fogadja az érkezőket, az emeletes buszok oldalán „Füstmentes és büszke” reklámok díszelegnek, az éttermekben pedig mindenhol matricák figyelmeztetnek a tilalomra. És láss csodát, a szabályt senki nem szegi meg, ettől aztán áldott, tiszta levegőben kísérletezhetünk a helyi konyha olyan merész fogásaival is, mint a rántott Mars csoki, vagy a fehér rum és lime helyett ginnel és uborkával készült skót mojito. Hogy ezek miért fogynak, miközben annyi más finomságot kóstolhatunk meg a whiskytől az almás sütiig, újabb megválaszolatlan kérdés. Kénytelen vagyok belátni, Skócia tényleg a megmagyarázhatatlan rejtélyek földje.

M. L.