A First Class utasa

Egy jezsuita szerzetes Titanic-fotói

A legénységgel együtt több mint 1500 ember veszett oda a – már a katasztrófát megelőzően legendává váló – Titanic első s egyben utolsó útján. A túlélők száma mindössze 800 volt. Közülük Browne atya kétszeresen is szerencsésnek mondhatta magát a tragédiát illetően. A hajóutat megszakítva, a hajóról készült, mára dokumentumértékű fotói is megmenekültek, egy csapásra világhírűvé téve őt.

Az ír Frank Browne-t gyermekkorában nem sok jóval kényeztette el az élet. Édesanyja az ő születésekor halt meg, édesapja pedig tizenévesen hagyta árván őt és hét testvérét. A legfiatalabb fiút a queenstowni püspök nagybácsi, Robert Browne vette oltalmába. Az ő oldalán sorra ismerte meg a földrész országa-
it és népeit, s tőle kapta 17 évesen a későbbi életében oly meghatározó fényképezőgépet is. Queenstown (a mai Cobh) városa pedig kínálta a fotótémát: kikötőjéből indultak az egyre hatalmasabb méretű óceánjárók Amerikába. A dokkokban mindennapos vendég volt Frank Browne, s a nagybácsi jóvoltából még a hajók gépházába is lejutott. Noha ekkor már – a jezsuita rend tagjaként – a teológiára járt, a hajóknak is nagy szerelmese volt és maradt élete végéig. A két nagy queenstowni hajótársaság, a Cunard és a White Star kikötőben várakozó óceánjáróit kívül-belül dokumentálta.
A nagy meglepetés 1912-ben érte: a püspök jegyet váltott unokaöccsének a világ akkori legnagyobb hajójának,
a Titanicnak első útjára. Hogy pontosak legyünk, az angliai Southamptonból Amerikába induló járatnak a Cherbourg érintésével Queenstownig tartó szakaszára. Igaz, ott az első osztályon egy egész lakosztály várt rá.
Frank Browne a londoni Waterloo pályaudvarról indított különvonattal, a Titanic Speciallal érkezett a kikötőbe. A Titanicon aztán összeismerkedett egy amerikai házaspárral, s ez meghívta és fizette volna útját a tengerentúlra is. A sors iróniája (avagy szerencséje?), hogy a szigorú nagybácsi táviratilag hazarendelte pártfogoltját, s ilyenformán annak Queenstownban el kellett hagynia a

	A Waterloo-pályaudvar a Titanic Speciallal		A Titanicra váró tömeg a queenstowni rakparton
	Az alkalmi árusok sem maradhattak el a hajóról		Beszállás a világ legnagyobb hajójába
	Mentőcsónak és mellény gyakorlat		Ők túlélték a katasztrófát
	Luxushajóhoz tornaterem is jár. A Titanicon vállalkozásban működtette egy tornaedző, a korra jellemző technikával		Egy nappali a Titanic első osztályán. Browne ezt a képet elsőre nem tartotta elég élesnek

hajót. Browne a mindössze kétnapos hajóútján sem volt tétlen: a Titanic szerkezetét és felépítését immáron működése közben fotózta, s a személyzet meg az utasközönség sem maradhatott le a képekről. A tragédia után Browne fotói bejárták a világot, s a jezsuita egyszerre híres fotóssá vált. Noha a Titanicról készített fotói valójában ifjúkori zsengéi, azok egyszersmind pótolhatatlan dokumentumok. Közülük néhányat ő maga ítélt rossznak, s csak a tragédia bekövetkeztével nagyította ki őket.
A későbbi években Browne atya bejárta Földünk távolabbi zugait is, így Dél-Afrikát, Ausztráliában pedig éveket töltött el az első világháborúban szerzett tüdőbetegségét kúrálva. Fényképezőgépe soha nem maradt el tőle, s képei egyre kíválóbbak lettek, technikailag és művészileg egyaránt. Dolgozott az ír kormánynak, az anglikán egyháznak és a British Museumnak. Folyóiratok versengtek képeiért. Szerencséje is volt: a Kodak gyár élete végéig ellátta ingyenfilmmel. Díjak és kitüntetések követték egymást. Az Ír Nemzeti Fotószalon alelnöke volt a második világháború kitöréséig.
Noha Browne világszerte ismert Titanic-felvételeivel napjainkig több könyvet is illusztráltak, a szerzetes 42 ezer felvételének negatívjait 1985-ben találta meg egy másik jezsuita szerzetes, Eddie O’Donell atya, mégpedig a rend levéltárának pincéjében. A kincseket őrző ládikában volt egy Titanic-album is. Abba még Browne atya ragasztotta be felvételeit a Titanicról és annak ikertestvéréről, az Olympicról. A képeket saját maga látta el kézírásos képaláírásokkal és széljegyzetekkel. A képek java része ismeretlen, publikálatlan volt.
Az Élet és Tudományban közölt felvételek a szerzetes 1997-ben megjelent posztumusz fényképalbumából valók. (Ezt magyar nyelven most az Eri Kiadó tette közzé. – A szerk.)

Michele Albert