A FŰSZEREK TÖRTÉNETE

A fűszerek a kezdetektől fogva kiemelkedő szerepet töltöttek be a történelemben. A fűszerek voltak a legértékesebb árucikkek az ókorban és a középkorban. A bibliai Józsefet az Ótestamentum szerint bátyjai fűszerkereskedőknek adták el rabszolgának. Salamon király az Énekek éneke című műben szíve választottját különböző fűszerformákhoz hasonlítja. A fűszerek jelentették a fő motivációt, hogy Vasco Da Gama portugál hajós elindult Indiába, ami a brit birodalom négy évszázados uralmának kezdetét jelentette. Ugyanabban az időben Kolumbusz Kristóf az Újvilágból jelentette, hogy ott rengeteg új fűszer található.



Manapság nem okoz nagy gondot, nehézséget a fűszerek beszerzése. Minden konyhában ott van a kis fűszertartó, amelynek apró fiókjai bors, sáfrány, gyömbér, szegfűszeg, fahéj, szegfűbors, paprika, babérlevél, majoránna feliratokkal van ellátva. Ha valamelyik kifogy, könnyen, néhány fillérért beszerezhető. Ezért ma már nehezen értjük, hogy volt idő, amikor a fűszereket aranyárban mérték, és csak a leggazdagabbak juthattak hozzá, hogy a fűszerekkel való kereskedelem nemcsak egyeseket tett mérhetetlenül gazdaggá, hanem egész országokat fölvirágoztatott s a jólét, amelyet teremtett, nagyszerű lendületet adott a szellemi élet, a tudomány, irodalom, a művészetek fejlődésére is.

Régen a fűszerek miatt veszedelmes felfedező utakra vállalkoztak, súlyos, véres háborúkat vívtak. A fűszerek története nagyon szoros összefüggésben van az újkor kezdetével. A Föld ismeretlen részeinek felfedezésére a fűszerek ösztönözték az embert, így azt is lehet mondani, hogy a középkor elmaradottságából, sötétségéből a fűszerek vezették át az embert az újkor világosságába. Volt idő, amikor az európai nemzetek a keleti fűszereket: a borsot, fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, szerecsendiót nem is ismerték. Honi fűszernövények mindenütt voltak, de ezek korántsem voltak olyan hatásosak, gyomorideg izgatók, mint azok, amelyeket a keleti arab kereskedők szállítottak Európába már az ókor második felében. A keleti fűszerek közül legelőször a fahéj, a bors és a gyömbér jutottak el a Földközi-tenger partjain élő, művelt népekhez, a görögökhöz s rómaiakhoz.
A fahéj, bors és gyömbér Kínában termett, és hosszú karavánúton jutottak el Görögországba és Itáliába. A görögök hét juhot is adtak fél font borsért, az előkelő rómaiak óriási összeget fizettek aranyban 2-3 deka szegfűszegért. A szegfűszeg, ánizs és koriander Indiában termett. Amikor Alarich, gót király elfoglalta Rómát, 3000 font borsot is követelt a hadisarcban. Tevekaravánok hozták a fűszereket az ázsiai síkságon keresztül a Perzsa-öbölig, itt arab kereskedők vásárolták meg és hajókon Aleppóba szállították, ahonnan görög és római kereskedők vitték szét a Földközi-tenger környékére. A fűszerek útja a közlekedésnek abban a bizonytalan korszakában egyáltalán nem volt veszélytelen. A tevekaravánokra rablók leselkedtek, a hajóknak kalózoktól kellett rettegniük.
A szállítmányok sokszor odavesztek. Nem is lehet csodálni, hogy nagy ára volt az olyan árucikknek, amelyet ennyi veszedelem fenyegetett. Az arab kereskedők még borzalmas meséket is eszeltek ki, hogy a magas árakat érthetővé tegyék. Azt regélték, hogy a fűszerek Arábiában teremnek ugyan, de a fűszerfákat tengeri szörnyek és démonok őrzik, úgyhogy csak nagyon bátor emberek tudnak fűszereket szerezni életük kockáztatásával.

A nagy ár nem akadályozta meg a fűszerek keletét. Minnél drágábban adták, az emberek annál jobban vágyódtak utánuk. Kr. u. a VII. században arab kereskedők útján s a velencei kereskedők közvetítésével keleti fűszerekhez jutottak a Földközi-tengertől távolabb fekvő európai népek is. A középkorban a velencei köztársaság hajói uralkodtak a Földközi-tengeren. Velencei kereskedők vásárolták meg az araboktól a keleti karavánok árucikkeit, a selymeket, drágaköveket és fűszereket. Velencei kereskedők juttatták el ezeket Európa többi országaiba. A fűszernek volt mindenütt a legnagyobb keletje.
Az emberek csodálatosnak találták a keleti fűszerek különös, kellemes ízét. Minden árat megadtak értük, s dőlt az arany Velencébe, ahonnan szétszivárgott egész Itáliába, a gazdag kereskedők palotáiba. Ezek a kereskedők palotákat építettek, divatos festőktől festményeket vásároltak, tudósok társaságát keresték, és szívesen vásárolták a könyveket.
Az európai kereskedelem fő útvonalai Itálián mentek keresztül, az olasz városok meggazdagodtak és minden művészet s tudomány fölvirágzott bennük. Az olasz reneszánsz-kor anyagi jólétének és szellemi ragyogásának a keleti árucikkekkel való kereskedelem, elsősorban a fűszerkereskedelem alkotta az alapját. A fűszereket könnyen lehetett szétszállítani Európában, óriási árakat lehetett kérni értük.
Elgondolni sem lehetett kívánatosabb formáját a kereskedelemnek, a pénzszerzésnek. A keleti fűszereket ebben az időben sokan nemcsak ételek ízesítésére használták, hanem orvosságnak is. Az alkimisták azt hirdették, hogy a keleti fűszereknek lelkül van, s csak az tud velük bánni igazán, aki tüzes, titokzatos lelküket ismeri.
A középkorban már a kelet-ázsiai szigetekről származó szerecsendió s a szerecsendió-virág is szaporította a keleti fűszerek számát. Európában mindenütt hittek abban a régi mesében, hogy a keleti fűszerek a távoli csodaországban, Arábiában teremnek. De csak addig, amíg az olasz kereskedő, Marco Polo visszatért nagy ázsiai útjáról. Ő könyvet írt utazásáról és elbeszélte benne, hogy személyes tapasztalataiból tudja, hol terem a fahéj, a bors, gyömbér, kámfor. Kínában látta ezeket. Szegfűszeget Malaccában látott és még más fűszernövények is bőven teremnek Távol-Keleten, Ázsiában, mesélte. Könyvét mohón olvasták Európa szerte, különösen a hajósok és kereskedők. Sokan nem hittek neki, s fecsegésnek tartották mindazt, amit a kínaiak millióiról, nagyvárosairól, aranytetejű palotáiról, templomairól, meg a sok drága fűszerről beszélt, ami ott úgyszólván semmibe se kerül.
A meggazdagodni vágyó kalandorszellemű emberek azonban rendületlenül hittek neki, aki ott járt messze Keleten, s ők is odavágytak, hogy kincseket szerezzenek, drága fűszereket szállíthassanak haza. A hívők közé tartozott az olasz genovai Kolumbusz Kristóf, aki már gyermekkorában elragadtatással olvasgatta Marco Polo könyvét.

Tudjuk, hogy Kolumbusz Kristóf a kalandos álmodozások hatása alatt vágott neki három kis vitorlás hajóval az óceánnak, hogy tengeri úton jusson el abba az országba, amelyről Marco Polo könyvében olyan sok kívánatos dolgot olvasott. Tudjuk, hogy nem jutott el oda, hanem fölfedezte Amerikát, amelybe mintegy belebotlott. Ő ugyan nem talált ott fűszereket, de a spanyol hódítók, amikor a kelet-Indiai szigeteket és Mexikót elfoglalták, és alaposan átkutatták, találtak vaníliát, kakaót, szegfűborsot, amivel az Újvilág ajándékozta meg az emberiséget.
Közben egy kis nyugat-európai nemzet ugrott a tengeri kereskedelem élére, a portugálok. Bátor hajósai óvatosan tapogatózva egyre lejjebb jutottak Afrika partjain. Keresték a Távol-Keletre, a fűszerekben gazdag országokba vivő tengeri utat.
Végül Vasco de Gama három hajóval eljutott Indiába s fűszerekkel, s más értékes keleti árucikkekkel megrakodva tért vissza. Utána más portugál hajósok mentek a kelet-ázsiai tengerre és sok eddig ismeretlen szigetet fedeztek föl. A kereskedelmi útvonalak biztosítására erődítményeket építettek a partokon. Kelet-Indiában Goa volt a portugál kereskedelem középpontja.
Nemsokára megalakult a Kelet-Indiai Portugál Kereskedelmi Társaság, amely jól megszervezte a fűszerkereskedelmet s volt gondja arra is, hogy a versenytársakat távol tartsa a fűszertermő helyekről.
A XVI. században a keleti fűszerkereskedelemnek legnagyobb részét a portugálok vágták zsebre. Portugália ekkor élte virágkorát, városaiban ekkor épültek a legszebb épületek.
De hamarosan megjelentek a versenytársak is, akik osztozni akartak a portugálokkal a fűszerkereskedelem nagy hasznában. Előbb a spanyolok jöttek, majd a hollandok és az angolok. A jövevények nemcsak új területeket, szigeteket fedeztek föl, hanem elkeseredett, véres harcokat vívtak egymás ellen is. A hollandok mutatkoztak eleinte legszívósabbaknak. A spanyoloktól elragadták a híres Fűszer - más néven - Molukki-szigeteket, amelyek tulajdonképpen tengerből kinyúló, erdővel borított hegycsúcsok. Ezeken csodálatos gazdagsággal nőttek a fűszernövények. Az angolok 1600-ban megalakították a Brit Kelet-Indiai Társaságot s a portugálokat kiszorítva, hamarosan ők lettek az urak Kelet-Indiában. A harcok során megtörtént, hogy a hollandok megrohanták a Banda-tengerben a portugál szigeteket s fölgyújtották ott a fűszerültetvényeket.
A hollandok 1770-ben birtokukba vették a kitűnő fahéjat adó Ceylon szigetét, s nagy ültetvényeket alapítottak ott. Az angolokat azonban bántotta, hogy a ceyloni fahéj sokkal jobb minőségű, mint az indiai, vagy a kínai, tehát 1796-ban elfoglalták Ceylont, s a fahéjjal való kereskedelem a Brit Kelet-Indiai Társaság kezében volt, míg ezt föl nem oszlatták (1858). A manapság árult fahéjnak legalább háromnegyed része nem Ceylonban termett, hanem csak ceyloni fahéj van vegyítve hozzá (ma Sri Lanka). A hollandok pedig a szerecsendióval való kereskedelemben szereztek egyedárusítói hatalmat. Miután a portugál szigeteken fölégették a szerecsendió ültetvényeket, ők az Ambrina-szigeteken termeltek szerecsendiót, amely sehol másutt nem termett. 1769-ben a Mauritius-szigetek francia kormányzója baráti látogatást tett az Amrona-szigetek holland kormányzójánál. Megtekintette a híres szerecsendió ültetvényeket is, s néhány magvat titokban zsebébe rejtett. Ugyanígy szerzett magvakat Penang, angol sziget kormányzója is. A hollandok néhány év múlva azt vették észre, hogy senki sem vásárol tőlük szerecsendiót, hanem az európai magkereskedők sokkal olcsóbban szerzik be ezeket a francia és angol szigetekről.

A keleti fűszerek ma is érdemtelenül nagy szerepet kapnak az ételek készítésénél. De világkereskedelmi jelentőségük ma már megközelítőleg sem olyan nagy, mint régen volt. Nincs semmi ok arra, hogy nagy áruk legyen. Az egykor regényes hírű fűszerek, a kereskedelem rendes árucikkeivé lettek. Mindenütt használják a keleti fűszereket, de sehol sem értenek annyira a fűszerezéshez, mint Kínában és Indiában, ősi termőhelyükön. Itt különös ízű fűszerezett ételeket tudnak készíteni. Ezt a képességüket felismerték, az európai és amerikai nagy szállodák, ahol a szakácsok igen gyakran kínaiak, a finom, ínyencfőzés nagy mesterei.


judit

Ewan McGregortól a Da Vinci-kódig
SKÓT REJTÉLYEK NYOMÁBAN

Titokzatos – ezt a jelzőt használják a leggyakrabban a Skóciába készülő magyar utasok, ha úti céljukat kell jellemezniük. Mióta pedig híre ment, hogy egy aprócska skót templomban, a Rosslyn-kápolnában forgatták a Da Vinci-kód több jelenetét, a misztikus látnivalók iránt érdeklődő turisták száma megsokszorozódott.

A skótoknak mindig is szerencséjük volt a filmiparral. Kezdődött a sor James Bond kalandjaival, amelyeknek nyomán lelkes nézők tömegei özönlöttek a fővárosba, Edinburgh-ba, hogy jól megbámulhassák az ellenállhatatlan ügynök (a valóságban persze a szerző, Ian Fleming) egykori iskoláját,a Fettes College-t. Aztán jött A rettenthetetlen, a maga többrendbeli Oscar-díjával, bevonultatva a filmtörténelembe a XIII. századi skót hőst, William Wallace-t. Az edinburghi vár bejáratánál őrködő kőharcos ugyan nem pont úgy néz ki, mint Mel Gibson, de ez cseppet sem zavarja a turistákat. A lényeg, hogy a film óta tudják (vagy legalábbis tudni vélik), mi rejtőzik a férfiak kockás szoknyája alatt, és nem haboznak a zsebükbe nyúlni, amikor egy fiatalember Braveheart jellegzetes arcfestéke mögé bújva adományt gyűjt a helyi gyerekkórháznak, mondván, azok az igazi rettenthetetlen hősök, akik a halálos kórral harcolnak.

Mindezek a filmek legalább akkora lendületet adtak a skót idegenforgalomnak, mint a legújabb kasszasiker, a Da Vinci-kód. A Dan Brown bestselleréből forgatott mozi néhány hátborzongató jelenetének színhelyéül ugyanis az Edinburgh közelében található Rosslyn-kápolnát választotta a rendező. Nem véletlenül: a XV. század közepén emelt kis épület a maga kőcsipkés oszlopaival, szabadkőműves jelképeivel és csodálatos módon máig épen megmaradt, faragott figuráival régóta Skócia egyik legmisztikusabb helyszínének számít. A filmet még be sem mutatták, a kápolnát máris elárasztották a főként a tengerentúlról csapatosan érkező érdeklődők, akik gondolkodás nélkül megvesznek bármit, aminek akár csak a leghalványabb köze is van kedvenc regényükhöz. Egy élelmes helybeli farmer nem is habozott aprópénzre váltani Rosslyn hirtelen támadt extra népszerűségét: a kápolna buszparkolójának bejáratához odaállított egy talicskát, teli szépen benejlonzacskózott lótrágyával, mellé pedig kézzel írott táblát biggyesztett: Da Vinci-lótrágya, egy adag 50 penny. És a tábla alá erősített kis becsületkasszában szépen gyűlnek a félfontosok.

A magyar turisták a sajátságos szuvenír láttán ugyan csak a fényképezőgépük és nem a pénztárcájuk után nyúlnak, ám Skócia titokzatossága őket sem hagyja hidegen. Legalábbis ez derül ki a Visit Scotland, a nemzeti turisztikai hivatal felméréséből. Eszerint a magyarokat elsősorban a történelmi hagyományok és a misztikus légkör vonzza erre a vidékre, de szívesen gyönyörködnek a festői tájakban, kertekben, kastélyparkokban is. Ami a rejtélyeket illeti, azokból valóban nagy errefelé a választék. Itt van mindjárt az Edinburgh kopár hegyének egyik barlangjában talált tizenhét miniatűr fakoporsó esete. A tudósok mára arra a következtetésre jutottak, hogy a leletért a Belfastból érkezett bűnözők, Burke és Hare lehetnek a felelősek, akik a XIX. század elején hivatásszerűen lopkodták a temetőből a frissen elhantolt hullákat, hogy jó pénzért eladják az egyetem anatómiaprofesszorának. Az apró koporsók gyártásával állítólag a bűneiket akarták jóvátenni, márpedig azokból akadt szép számmal, miután idővel saját szállodát nyitottak, ahol az éj leple alatt megfojtották a vendégeket, így biztosítva az anatómia tanszék holttestutánpótlását. Mindebből a skótok szerint az a tanulság, hogy ha egy ír férfi éjszakára magához invitál minket, kezdjünk gyanakodni, hátha csak a holttestünket akarja.

Edinburgh másik hátborzongató látványossága a középkori kis utcák (angolul close-ok) föld alatti labirintusa. A meredek, szűk kis közök valaha a föld felszínén álltak, míg a városi tanács valamikor a XVIII. században úgy nem döntött, hogy leromboltatja a házakat, és új épületeket emel a helyükön. Az ily módon föld alá került részek máig őrzik eredeti beosztásukat, és az itt megesett titokzatos és vérfagyasztó események emlékét is. Ha (előzetes időpontegyeztetés után) lemerészkedünk a Mary King’s Close-ba, középkori kosztümöt viselő idegenvezetőnk szavai nyomán dermesztő kísértethistóriák, felderítetlen gyilkosságok, rejtélyes halálesetek elevenednek fel. A legvakmerőbbek szakszerű vezetéssel még szellemidézésen is részt vehetnek Mary King asszony és szomszédai egykori lakóhelyén.

Ami engem illet, én leginkább két rejtélynek szerettem volna a végére járni, mindhiába. Az egyik, hogy vajon honnan szedik a skótok ezt a sok magas, sötét hajú, kék szemű fiatalembert, akik egyforma természetességgel viselik a farmert és a kockás szoknyát? Mintha csupa Evan McGregor népesítené be ezt a vidéket, és akkor még nem vettük számításba azt a vonzó akcentust, ahogyan az angolt beszélik. A másik, ennél is gyötrőbb kérdés: hogyan érik el az itteniek, hogy mindenki betartja a nemrégiben bevezetett dohányzási tilalmat? Január 1-je óta ugyanis egész Skóciában tilos rágyújtani nyilvános, zárt helyen, beleértve a pubokat és az éttermeket is. Már a repülőtéren „Isten hozta a füstmentes Skóciában!” tábla fogadja az érkezőket, az emeletes buszok oldalán „Füstmentes és büszke” reklámok díszelegnek, az éttermekben pedig mindenhol matricák figyelmeztetnek a tilalomra. És láss csodát, a szabályt senki nem szegi meg, ettől aztán áldott, tiszta levegőben kísérletezhetünk a helyi konyha olyan merész fogásaival is, mint a rántott Mars csoki, vagy a fehér rum és lime helyett ginnel és uborkával készült skót mojito. Hogy ezek miért fogynak, miközben annyi más finomságot kóstolhatunk meg a whiskytől az almás sütiig, újabb megválaszolatlan kérdés. Kénytelen vagyok belátni, Skócia tényleg a megmagyarázhatatlan rejtélyek földje.

M. L.

Szabó György bükkszentkereszti füves ember előadása a Csillaghegyi Közösségi házban.

Honlapja: www.gyorgytea.hu

Link

Szabó György 81 éves és teljesen egészséges. Már 500 évvel ezelőtt is volt népi-gyógyászat, az őseink nagyon jól tudtak agyat műteni, ezek bizonyíthatóak egyes múzeumok leletei alapján. A lányának adja át tudását, hogy továbbvigye az Ő gyógyító munkáját. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony. Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek. 2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.

Az 1300-as években Magyarországon már volt három orvosi egyetem, ebből 2 egyetem egyházi, egy, pedig világi volt. A sámánok és táltosok voltak a legjobb gyógyítók. Nemzetünkön kívül még Olaszországban volt 3 orvosi egyetem. A kínaiak az őseinktől tanulták az akupunktúrát és egy konferencián kérdezték tőle, hogy miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van. Később Mária Terézia alapított egy orvosi egyetemet Nagyszombaton.

Elmesélte, hogy a Bükkben nagyon sokat tartózkodik napon és így kapott az arcán egy melanomát, az orvos azonnal mondta, hogy meg kell műteni ezt a rákos foltot és kemoterápiát kell adni neki. 3 hónap kezelés után saját magát gyógyította meg Gyuri bácsi.

BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.

AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl. almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:

A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük, és amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen, a fájós részre rákenjük esténként, úgy,hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszírozzuk, teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.

KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.

Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.


HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.

Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN

PAJZSMIRIGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK: Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargarizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.

ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.gyorgytea.hu -n

MÁJ ÉS EPE: Nagyon sok bennünk az idegen anyag, sok a különféle vegyszer az élelmiszerekben, volt egy konferencia és ott elmondták, ha továbbiakban is ennyi vegyszeres ételt eszünk, a fehér emberekből csak 7% marad meg a földön.

KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT.

Ilyenek: a pemetefű tea, az ezerjófű tea, a gyermekláncfű leveléből készült tea, a rukkola saláta /nagy bevásárló központokban lehet kapni lilás színű saláta/ nagyon keserű, de minden nap a salátánkba keverjünk bele egy kicsit.

HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből, készül tea 6 hétig, kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára, a májra kell tenni.

MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.

EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.

GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomorsavat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forró víz, 10 perc állás után minden nap meginni.

A savtermelés csökkentésére fehérakác-virág tea.

Lúgosításra fehér árvacsalán tea.

A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről.

2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.

Széklet: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.

Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:

Gyújtoványfű-tea,

mezei kotáng virág hígabb széklet

kökényvirág

kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.

Hasmenés: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat.

Diólevél tea fogyasztása 6 hétig.

Vadsóskamag nyersen darálva.



Aranyér: Nagyútifüvet zöld állapotában megmosni, megcsipkedni és sűrűre elkészíteni, éjjelre rá kell kenni, még ha belül is van az aranyér, akkor is rá kell kenni. Télen szárított állapotában nem olyan hatásos, mint nyáron, de ha leforrázzuk az 1 csapott evőkanál nagyútifüvet, és utána leöntjük róla a vizet 10 perc állás után, ugyanúgy használhatjuk, mint zöld állapotában.

Izület: pl. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

Rheuma: réti legyezőfű

Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az izületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltógalaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét/.

Lábizzadás, vagy körömgomba, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

Magas vérnyomás: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van.

Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.

Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.

Baloldali hátsófali szívinfarktus elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett.

Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea.

65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark te egy nap két csésze hirtelen szívhalál elkerülése végett.

Vashiány: szederlevélből készült tea a legjobb.

Immunerősítés: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pl. csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom, citrusféle gyümölcsök. Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom/.

Prosztata: Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni 2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.

Klimax: Ösztrogénhiány - cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.

Női szőrösödés: Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.

Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea 1/2 l készíteni, ebből 2 dl. -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.

Cukorbetegség esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.

Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor

vagy: kukoricahéj tea

vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni

Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol.

Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.

agydaganat: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.

A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e?

ÉJFÉL ELŐTT KELL 2-3 ÓRA ALVÁS, EZ A LEGFONTOSABB ALVÁSI PERIÓDUSUNK.

DIÓLEVELET VI. hónap közepétől VII. hónap végéig kell begyűjteni és árnyékos helyen megszárítani, de jobb biztonságos gyógynövényeket árusító boltokban megvenni.

LONDON – What’s the weather like today, Sir?

Úgy tartják, hogy az angolok kimértek, távolságtartók, színpadiasak, felszínesek, de roppant udvariasak. Ha erre gondolok, mindig egy kép villan fel előttem: elegáns londoni szalon, öt óra. Kikeményített inggallérú urak szertartásosan, arisztokratikusan kitartott kisujjal, kortyolják a tejes teájukat, és közben az időjárásról vagy a tőzsdeárfolyamokról tereferélnek és mély meghajlással üdvözlik a terembe lépő hölgyeket.
Tény, hogy az angolok messze földön híresek az udvariasságukról. Vajon a londoniak semmit sem változtak Dickens óta? Tényleg ennyire megközelíthetetlenek, ennyire finomkodók és unalmasak? Az angol szótár XVIII. században élt szerzője, dr Johnson írta: „Aki Londont unja, az magát az életet unja, hiszen London mindent megad, amit az élet kínálhat”.
Való igaz. Van egy tradicionális London, melyhez a született helyiek makacsul ragaszkodnak, csak úgy, mint a keménysapkás bobbykhoz, a black cab taxikhoz, a pirosra festett, dupla emeletes buszokhoz, a klasszikus telefonfülkéikhez, a jobb oldalas autóikhoz. Ez a hagyománytisztelet pedig együtt él egy nyüzsgő, színes, eleven Londonnal, ahol szinte minden nap történik valami: fesztiválok, világhírű sztárok koncertjei és a legkülönbözőbb stílusú művészek kiállításai váltják egymást. Minden nagyvilági, amit London ajánl: a színházak, musicalek, múzeumok, álomszép parkok, és a sok látnivaló. Szinte minden utcához, épülethez kapcsolódik egy-egy érdekes történet a város több mint kétezer éves múltjából.
Miközben a belváros a metropolisz nyüzsgését kínálja a látogatónak, a központtól nem messze az angol vidék nyugalmát is megtalálhatjuk a külvárosokban vagy a belvárosi parkokban is. Ez a kettősség teljes természetességében megfér egymás mellett. Csakúgy, mint a felelősségtudat és lazaság. Au-pair-ként kint dolgozó barátnőm mesélte, hogy az ötéves kissrác, akire vigyázott, reggel kilenctől délután ötig az iskolában volt. Minden sulinak saját egyenruhája van, amit kötelező hordani. A londoniak talán már ezekkel az egyenruhákkal magukba szívják a merevséget és megtanulják, hogy érzéseik csak azokra tartoznak, akikkel a szabadidejüket együtt töltik. Például a parkokban. London szerte millió park, kert található, ezekben pedig mindig ülnek, fekszenek, piknikeznek, olvasgatnak vagy épp rendezvényt tartanak. Fiatalok, idősek, egyenruhás iskolások, meglazított nyakkendős öltönyösök, barátok és családok egyaránt. Itt könnyen bekapcsolódhatunk a londoniak hétköznapjaiba. És a turistákkal is fantasztikusan bánnak. Türelmesen végighallgatják kusza mondataikat és készségesen segítenek. Ha látnak valakit gondterhelt arccal a térképe fölé görnyedni, nem kell sokat vári, valaki meg fogja kérdezni, miben segíthet. Ha ennek az ellenkezőjével találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem londoni. Nos, ez London másik arca.
Talán csak Párizsban az Eiffel-torony környékén látni annyi idegent, mint Londonban. Azzal a különbséggel, hogy míg Párizsban ordít róluk, hogy turisták, Londonban helyiek. London a nemzetek olvasztótégelye, a világ minden tájáról betelepült nemzetiségek sokszínűségével találkozunk lépten nyomon. Pakisztáni az újságárus, török a taxis, kínai, vagy afrikai a pizza futár és sorolhatnánk napestig.

Klasszikus London közlekedése is. Csak a nagyon bátraknak ajánljuk, hogy autóba üljenek, mert a jobb kezes rendszer nem egyszerű, bár kalandnak nagyszerű. A londoniak tényleg roppant előzékenyek, segítenek a tájékozódásban, és a rendőr sem büntet, ha rossz sávba kanyarodunk, de számos egyszerűbb megoldás is létezik. Taxi van bőven, Londonban mintegy húszezer taxisofőr dolgozik hivatalosan. A föld alatti közlekedés is logikus, annak ellenére, hogy nagyjából 12 metróvonal van. A megállók mind érthetően kitáblázottak, megtalálhatóak a metróállomások nevei, az átszállási lehetőségek, illetve a zónák határai. Az igaz, hogy nem árt már az elején beszerezni egy ingyenes metro térképet, az sokat segít az eligazodásban.
A mozgólépcsőkön mindenki betartja, hogy a jobb oldalon közlekedik, utat biztosítva a sietőknek… S ha már jól elboldogulunk a föld alatt, nyakunka vehetjük a föld feletti világot. Vannak amolyan "kötelező" látnivalók, amiket azonban nem szabad kihagyni. Ilyen a Buckingham Palota, ami 1803 óta a királyi család otthona. A palota előtti őrségváltás igazi turistacsalogató látványosság, ezért ha látni is akarjuk, érdemes jóval hamarabb odameni. Temze partján áll a Parlament, híres óratornyával, a Big Ben-nel. A Parlament üléseit bárki, ingyen látogathatja... A Westminster apátságot sem szabad kihagyni. Ez a templom a mai napig a királyi család koronázási és nyughelye is. William Shakespeare sírja is itt található. Ha pihentető, ám látványos programra vágyunk érdemes végigjárni a Madam Tussaud Panoptikumot. Madam Tussaud Franciaországban készítette el a guillotine áldozatainak halotti maszkját, majd amikor Angliába költözött, galériáját nyitott. Ma már főleg színészek, énekesek, politikusok viaszszobrai csodálhatók meg benne.
A London Eye-ra, az egyik legújabb nevezetessége a városnak, melyről gyönyörű körpanoráma tárul elénk. Nem csak a legújabb de a leglátogatottabb is, így tanácsos rá előre jegyet foglalni.
A belvárosban számos pubot, éttermet találhatunk. Némelyik kifejezetten a turisták számára épült. Az Oxford Street a vásárlás központja. A legdrágább, legelitebb holmiktól az olcsó turkálókig mindent megtalálhatunk a környéken. A shoppingolóknak kötelező betérni a Harrods-ba vagy a Selfridges-be, de klasszikusak a bolhapiacok, mint a Portobello Road vagy Camden Lock. Londonban számos nagy múltú üzletet találunk. Bár ezek többségét csak kevesek engedhetik meg maguknak, érdemes néhányba betérni sétálás közben, ha másért nem, a kedves kiszolgálást, sok évszázados szakértelmet és eleganciát megcsodálni. A Jermyn Street egyik legrégebbi üzlete az 1797 óta működő Paxton & Whitfield sajtbolt. Nem messze található innen a majd 200 éve működő Berry Brothers & Rudd borkereskedés, ahol majdnem 216 ezer üveg bort árusítanak, s itt látható az a bőrkötéses könyv is, amelyben régen a súlyukért aggódó hírességek (Byron, Nelson, Wellington) adatait rögzítették. Az üzlet pincéjében az 1830-as években III. Napóleon tárolta több száz kiáltványát. A 9-es szám alatt található Lock & Company 1759-től készít itt kalapokat, kalapboltként pedig már 1676 óta működik az üzlet. Egyik nevezetessége, hogy itt készítették az első keménykalapot. A 6. szám alatt működő John Lobb csizmakészítő boltja egyike a világ legszebb régi üzleteinek, ahol ma is kézzel készítik a lábbeliket. A világ leghíresebb sétapálca és esernyő boltja, az 1830-ban nyílt James Smith & Sons is a környéken található. Aki szereti a teát, az ne mulassza el a Strand 216 alatti Twinings teaboltot. Az éjszakai élet zajos színtere a Soho és a Covent Garden. Egymást érik a diszkók, kocsmák, mulatók. A Covent Gardenben rendszeresek az ingyenes operai részletek, színházi jelenetek és egyéb szórakoztató előadások. Ahhoz, hogy minden látnivalót, nevezetes épületet, hidat és múzeumot végig tudjunk járni, egy hét is kevés. És akkor még nem is beszéltünk a parkokról, szórakozóhelyekről, pubokról. Érdemes ezért szelektálni, érdeklődési kör szerint. Higgyék el, ez nem bűn, de segít abban, hogy mindenki megtalálja és felfedezze a maga Londonát.

forrás: judit blogja

afgán lány

A világ leghíresebb zöld szempárja .:.

1985-ben járta be a világot a National Geographic Magazin és Steve McCurry fotóriporter talán legismertebb képe, az akkor még ismeretlen afgán lányról. Olyan zöld szempár néz ránk a képről, amelyet ha egyszer látunk soha többé nem felejtjük. Kitörölhetetlen az akkor alig tizenhárom éves lány szomorúságot, elkeseredettséget, ugyanakkor mérhetetlen elszántságot kifejező tekintete.

A kép elkészültekor a fotós sem gondolta, hogy az afgán, sőt minden háború által sújtott nép sorsának szimbólumát alkotta meg.

De honnan ennyi félelem és düh egy ilyen fiatal lányban? A kérdésre a válasz hazája, Afganisztán háborúkkal sújtott történetében rejlik. Az ország a történelem során sosem volt egységes, sem földrajzi, sem pedig etnikai értelemben. Ez a széttagoltság pedig folyamatos háborúskodásnak volt okozója. Ezt tetézte, hogy stratégiailag fontos ponton fekszik, így külföldi nagyhatalmak acsarkodásának is szenvedő alanya volt a 18-19. század folyamán. Afganisztán függetlenségét csupán 1919-ben nyilvánították ki.

Az 1950-es években az ország a Szovjetunióval került közelebbi kapcsolatba. Ez végül azt eredményezte, hogy amikor az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt kommunista tagjai között ellentét alakult ki, a szovjetek úgy gondolták nekik kell rendet tenniük. A szovjet seregek 1978-ban vonultak be az országba és egészen 1989 februárjáig ott is maradtak. A háború mérlege egymillió afgán halott és ötmillió menekült.

Az egymillió halott között pedig ott voltak a képen szereplő lány, Sharbat Gula szülei is. Ő mindössze hatéves volt, mikor szovjet bombák megölték édesanyját és édesapját. A bombázások elől Sharbat nagyanyjával és testvéreivel Pakisztánban menekült, és ott, a Nasir Bagh menekülttáborban találkozott Steve McCurry-vel valamint a National Geographic Magazin stábjával. A többi már történelem. Elkészültek a fotók és mint a menekülthullámok jelképei, bejárták az egész világot.

A háború elől menekülő többmillió afgán lakos Pakisztánba, Iránba és a világ többi részére került, különböző menekülttáborokba. Az élet azonban a táborokban sem volt könnyű. "A vidéki embereknek, mint Sharbat, nehéz egy olyan szűk környezetben élniük, mint a menekült táborok, - magyarázta a forgatócsoportnak fordító pakisztáni újságíró, Rahimullah Yusufzai. "Ott nincs magánélet. A többi ember irgalmából élsz. Sőt mi több, más országok politikusainak kegyelméből élsz." A szovjetek tehát 1989-ben elhagyták ugyan az országot, de az afgán nép megpróbáltatásai ezzel még korántsem értek véget. Még a megszállás alatt az Egyesült Államok kormánya titokban támogatta kormányellenes mudzsahedek kiképzését és felszerelését. A szovjetek kivonulása után azonban Amerikát már nem érdekelte annyira az ország, hogy segítsen azt újjáépíteni. A szovjetek utáni Afganisztánt káosz és korrupció jellemezte, majd 2000 végére az ország szinte teljes mértékben a tálibok uralma alá került.

Aztán következett 2001. szeptember 11-e. A terrortámadás után George W. Bush minden erőszak bölcsőjeként jelölte meg az országot és az Egyesült Államok hadjáratot indított a terrorista szervezet kiképzőtáborainak elpusztítására. A harcok azóta is tartanak. Afganisztán a világ legveszélyesebb háborús övezetévé vált, ahol naponta halnak meg emberek különféle ideológiák nevében.

Nyomozás Sharbat után

Az afgán kislányról készült kép nem csak a közönségre volt nagy hatással. Alkotóját sem hagyta nyugodni Sharbat Gula sorsa. Steve McCurry mindenáron meg akarta találni egykori modelljét. Sok kutatás és nehézség után végül 2002. januárjában talált rá.

A fotósnak azonban nem volt könnyű dolga. McCurry már 2002 előtt is többször visszatért Afganisztánba, hátha a lány nyomára bukkan. Egyszer még olyan hírt is kapott, hogy Sharbat már nem él. Ennek ellenére nem adta fel. Utolsó lehetőségként a Nasir Bagh menekülttábor felszámolása előtt visszatért Pakisztánba és ekkor mellészegődött a szerencse. Megtudta, hogy a titokzatos zöld szemű lány addigra már férjhez ment és családjával együtt visszatért Afganisztánba.

"A tudomány igazolta első reakciómat. Mikor először láttam, tudtam, hogy ő az." - nyilatkozta később Steve McCurry, aki annyi idő elteltével újra lefényképezhette az azóta már nővé és anyává vált afgán lányt. "100 százalékig biztos voltam benne, hogy Sharbat Gula nem lehet már, csak az én afgán lányom, akit tizenhét éve keresek. Ugyanolyan igézőek és mégis rémültek a szemei, mint akkor voltak."


A szempár ugyanaz, csak a benne lévő gyűlölet lett még több


Ahhoz azonban, hogy bebizonyosodjék tényleg ő az a tizenhét évvel ezelőtti kislány, nem volt elég Steve megérzése. Az igazoláshoz többbféle technikát is bevetettek, például az FBI arcfelismerő módszerét és az íriszazonosító programot. A szem írisze ugyanis legalább olyan egyedi sajátosságokkal bír minden egyes ember esetében, mint az ujjlenyomat. Ez a vizsgálat volt végül az, amely minden kétséget kizáróan bebizonyította: Sharbat Gula az, akit McCurry tizenhét éve, a pakisztáni menekülttáborban lefotózott.

Amikor ismét rátaláltak Sharbat már 28, 29, de az is lehet, hogy 30 éves volt, ezt még ő maga sem tudja pontosan. Nem sokkal a híres fénykép elkészülte után ment férjhez. Amikor hazájában a harcok nyugvó ponton voltak, férjével, Rahmat Gullal visszatértek Afganisztánba és azóta is ott élnek. Négy leánygyermekük született, azonban az egyiküket még csecsemőkorában elveszítették.

Sharbat és családja csak 2002-ben szembesült azzal, hogy a róla készült képek milyen híresek lettek. Sharbat hosszas unszolásra - és természetesen csak férje beleegyezése után - még azt is megengedte a Magazin stábjának, hogy a teljes testét eltakaró burkája nélkül fényképezzék le. Így 2002-ben ismét címlapra kerülhetett a világ leghíresebb zöld szempárja.

Gyógynövény: Vadgesztenye

Latin neve: Aesculus hippocastanum

Vadgesztenye

Magját, levelét és kérgét alkalmazzák gyógyászati célokra. Kérgéből gyakorta állítanak elő napfényvédő szereket, krémeket.



Hatóanyag:

Mag: kempferol glikozidok, eszcin, kvercetin.

Levél: Cserzőanyagok, szterolok, flavonol glikozidok, kumarin glikozidok.

Kéreg: szterolok, eszkuletin, kumarin glikozidok.

vadgesztenye

Magját hatóanyagai miatt leginkább a vénák, visszérbántalmak, vérkeringési zavarok és lábszárfekély esetén alkalmazzák. Levelét ízületi bántalmak esetén alkalmazzák.

Borogatásként és ülőfürdőként bőrbetegségek, aranyér és fekélyek esetén használják.



Alkalmazás kerülendő:

* Vesebetegség
* Májbetegség
* Terhesség
* Szoptatás
* Más gyógyszerekkel együtt
* 12 éves kor alatt.

AMALFI, AZ ELSŐ TENGERI KÖZTÁRSASÁG

Az Amalfi-part (Costiera Amalfitana) Nápolytól délre, a Salernói-öböl északi részén húzódik. A meredek partról rálátni a tengerre, a környéken pedig az1400 m magas hegyek látványa bűvölik el a látogatót. A táj szépsége már a görögöknek és rómaiaknak is feltűnt, habár a tájat évszázadokon keresztül csak a tengerről, vagy gyalog lehetett megközelíteni.

Amalfi városa a teljes partrésznek kölcsönözte nevét. Itt jött létre Olaszország első tengeri köztársasága a 10. században, gazdag kereskedelmi kapcsolatokkal, melyek Pisa és Genova növekedése révén erősödtek meg. Az Amalfi-part a 19. században vált igazán híressé, amikor 1850-es években utakat építettek, ezáltal a part könnyebben elérhetővé vált. Akkoriban a hely gyorsan ismertté vált, és az európai művészek, tudósok ide vonultak vissza.

A történészek szerint a várost Kr. u. 320-ban Nagy Konstantin császár katonái alapították, akik, miután elűzték őket az Adriai-tenger partvidékéről, az egykori Lukánia területén megalapították Melphe városát, majd miután onnan is menekülniük kellett, a Sorrentói-félsziget déli oldalának egyik szurdokvölgyében megalapították Amalphi városát. A város nevének jelentése: Melphéből érke-zettek. Termőföldek hiányában az amalfiak kizárólag a tengeri keres-kedelemből tartották fenn városukat. Az első hivatalos feljegyzés a városról I. Gergely pápa egy 596-ban kelt leveléből származik, amelyben a város kereskedelmi kapcsolatairól tesz említést. Az első telepesek római nemesek voltak, akik a csodálatos természeti környezettől elragadtatva a part szurdokaiban, völgyeiben építették fel villáikat. A legrégebbi leletek a Kr. e. 1. századból származnak úgy Amalfi, mint a környékbeli Minori, Positano és Tramonti területéről. A legendák szerint a város Héraklész egyik szerelme, egy Amalphi nevű nimfa után kapta a nevét, akit ezen a vidéken temettek el. 828-ban a Beneventói Hercegségből érkező longobárdon elfoglalták a várost. Egy évvel később a helyieknek sikerült elűzni a betolakodókat, és Atranival közösen saját elöljárót, úgynevezett praefectust választottak. A névlegesen még mindig Konstantinápolytól függő Amalfi fokozatosan építette ki birodalmát a Földközi-tengeren. 846-ban hajókat küldött Róma védelmére, 849-ben pedig a nápolyi és gaetai flottákkal egyesülve sikerült legyőznie az arabokat Ostiánál. Amalfi volt az első a négy tengeri köztársaság közül Genova, Pisa és Velence mellett. Konstantinápoly fokozatosan elismerte a város függetlenségét, amelynek kereskedőit a császári nemes cím illette meg. Mindez hozzájárult a nagyhatalmú és befolyásos patríciusdinasztiák létrejöttéhez. Az első uralkodó herceg (vagy dózse), I. Sergius vezetésével 958-ban megalakult a független Amalfi Hercegség vagy más néven Amalfi Köztársaság (Ducatum Amalfitanum). A köztársaság parányi területe magába foglalta az összes tengerparti várost Cetarától Positanóig, valamint a Monti Lattari néhány települését is: Tramonti, Lettere, Pimonte.

A Földközi-tenger fontosabb fővárosaiban, mint Córdoba, Antiochia, Kairó, Konstantinápoly vagy Durazzo, az amalfi kereskedők támaszpontokat és raktárakat tartottak fenn. Kivívták maguknak a jogot, hogy pénzváltókat, szövet- és posztóraktárakat létesítsenek Konstantinápolyban, sőt saját negyedük is volt az Aranyszarv-öböl partján fekvő nagyvárosban.
Az Amalfiból származó hajósok, kereskedők és patríciusok a hazájuktól távol pihenőhelyeket, kórházakat alapítottak és tartottak fenn mind a maguk, mind hozzátartozóik ellátására. Többek között ők alapították a jeruzsálemi kórházat is a Szent Sír közelében. A Szent János tiszteletére elnevezett, 1020-ban épült kórházat az egyházi-katonai hatalommal bíró Szent János Lovagrend (johanniták) az amalfiak jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően volt képes fenntartani. A lovagrend címere (a kerektalpú pajzs vörös mezejében ezüst kereszt) is Amalfiból ered, ahol a kereskedő-hajósok zászlóján volt látható először. A nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitana-t, amely a világ első hajózási törvénykönyve volt, és amivel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták.

A tengeri köztársaság virágkorában, amikor Amalfi kiterjedt diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn a Földközi-tenger vidékének különböző városaival és államalakulataival, saját pénzverdéje is volt. Amalfi pénzneme a tari vagy más néven tareno volt, melynek elnevezése az arab dirham szóból ered. A fennmaradt és a város múzeumában őrzött érmék érdekessége, hogy latin és arab (pontosabban kufi) feliratokat egyaránt viselnek.1013-ban Amalfi városának központját és területének közel felét hatalmas szökőár pusztította el. A víz átszakította a kikötőt védő gátakat, és romba döntötte a belváros lakóházait és a püspöki palotát. A lehorgonyzott hajókat a tenger hullámai a partra vetették. A kereskedelmi- és hadiflotta percek alatt megsemmisült. A kicsiny köztársaságot 1034-ben a Capuai Hercegség, 1039-ben a Salernói Hercegség, 1073-ban pedig Robert Guiscard Viscardi normann csapatai hódították meg. A város lakossága többször is sikertelenül lázadt fel a normannok ellen. Az utolsó dózsét 1100-ban űzték el. A pisai flotta 1135-ben súlyos támadást mért a városra, amelynek során a belváros házainak nagy része leégett. Ez a támadás jelentette az Amalfi Köztársaság végét.

A normannok a köztársaságot beolvasztották a II. Roger által alapított Szicíliai Köztársaságba. Kereskedelmi jelentősége erősen meggyengült a normannok Bizánc-ellenes politikájának köszönhetően, a város így nem kereskedhetett bizánci városokkal, csak Dél-Olaszország más kikötőivel. 1398-ban Amalfi a Sanseverino család birtoka lett. Őket a Colonnák, Orsinik, majd a Piccolominik követték. A 15. században a Nápolyi Királysággal együtt az aragóniai királyok fennhatósága alá került. Ekkor újabb hanyatlás vette kezdetét, hiszen a helyi kereskedőket egyre inkább kiszorították a katalánok.
1643-ban egy pestisjárvány során a lakosság több mint egyharmada elpusztult. A 18. századra Amalfi és környéke szinte teljesen elnéptelenedett, a nemesi családok Nápolyba költöztek. A helyben maradt lakosok elsősorban kézművességgel foglalkoztak (aranyművesek, kovácsok, korallhalászok). Közéjük tartoztak a centrellarik (szegecselők) és a calafatik (hajójavító mesterek) is. 1807 júniusában Joseph Bonaparte látogatást tett a vidéken és annyira elvarázsolta annak szépsége, hogy elrendelte egy út megépítését Nápolyból. Az utat 1854-ben fejezték be, II. Ferdinánd uralkodása alatt. A város 1861-ben a Nápolyi Királysággal együtt az egyesült Olasz Királyság része lett. A 20. században neves turistacélponttá nőtte ki magát. 1997 óta a környező településekkel együtt része az UNESCO Világörökségének.