LONDON – What’s the weather like today, Sir?

Úgy tartják, hogy az angolok kimértek, távolságtartók, színpadiasak, felszínesek, de roppant udvariasak. Ha erre gondolok, mindig egy kép villan fel előttem: elegáns londoni szalon, öt óra. Kikeményített inggallérú urak szertartásosan, arisztokratikusan kitartott kisujjal, kortyolják a tejes teájukat, és közben az időjárásról vagy a tőzsdeárfolyamokról tereferélnek és mély meghajlással üdvözlik a terembe lépő hölgyeket.
Tény, hogy az angolok messze földön híresek az udvariasságukról. Vajon a londoniak semmit sem változtak Dickens óta? Tényleg ennyire megközelíthetetlenek, ennyire finomkodók és unalmasak? Az angol szótár XVIII. században élt szerzője, dr Johnson írta: „Aki Londont unja, az magát az életet unja, hiszen London mindent megad, amit az élet kínálhat”.
Való igaz. Van egy tradicionális London, melyhez a született helyiek makacsul ragaszkodnak, csak úgy, mint a keménysapkás bobbykhoz, a black cab taxikhoz, a pirosra festett, dupla emeletes buszokhoz, a klasszikus telefonfülkéikhez, a jobb oldalas autóikhoz. Ez a hagyománytisztelet pedig együtt él egy nyüzsgő, színes, eleven Londonnal, ahol szinte minden nap történik valami: fesztiválok, világhírű sztárok koncertjei és a legkülönbözőbb stílusú művészek kiállításai váltják egymást. Minden nagyvilági, amit London ajánl: a színházak, musicalek, múzeumok, álomszép parkok, és a sok látnivaló. Szinte minden utcához, épülethez kapcsolódik egy-egy érdekes történet a város több mint kétezer éves múltjából.
Miközben a belváros a metropolisz nyüzsgését kínálja a látogatónak, a központtól nem messze az angol vidék nyugalmát is megtalálhatjuk a külvárosokban vagy a belvárosi parkokban is. Ez a kettősség teljes természetességében megfér egymás mellett. Csakúgy, mint a felelősségtudat és lazaság. Au-pair-ként kint dolgozó barátnőm mesélte, hogy az ötéves kissrác, akire vigyázott, reggel kilenctől délután ötig az iskolában volt. Minden sulinak saját egyenruhája van, amit kötelező hordani. A londoniak talán már ezekkel az egyenruhákkal magukba szívják a merevséget és megtanulják, hogy érzéseik csak azokra tartoznak, akikkel a szabadidejüket együtt töltik. Például a parkokban. London szerte millió park, kert található, ezekben pedig mindig ülnek, fekszenek, piknikeznek, olvasgatnak vagy épp rendezvényt tartanak. Fiatalok, idősek, egyenruhás iskolások, meglazított nyakkendős öltönyösök, barátok és családok egyaránt. Itt könnyen bekapcsolódhatunk a londoniak hétköznapjaiba. És a turistákkal is fantasztikusan bánnak. Türelmesen végighallgatják kusza mondataikat és készségesen segítenek. Ha látnak valakit gondterhelt arccal a térképe fölé görnyedni, nem kell sokat vári, valaki meg fogja kérdezni, miben segíthet. Ha ennek az ellenkezőjével találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem londoni. Nos, ez London másik arca.
Talán csak Párizsban az Eiffel-torony környékén látni annyi idegent, mint Londonban. Azzal a különbséggel, hogy míg Párizsban ordít róluk, hogy turisták, Londonban helyiek. London a nemzetek olvasztótégelye, a világ minden tájáról betelepült nemzetiségek sokszínűségével találkozunk lépten nyomon. Pakisztáni az újságárus, török a taxis, kínai, vagy afrikai a pizza futár és sorolhatnánk napestig.

Klasszikus London közlekedése is. Csak a nagyon bátraknak ajánljuk, hogy autóba üljenek, mert a jobb kezes rendszer nem egyszerű, bár kalandnak nagyszerű. A londoniak tényleg roppant előzékenyek, segítenek a tájékozódásban, és a rendőr sem büntet, ha rossz sávba kanyarodunk, de számos egyszerűbb megoldás is létezik. Taxi van bőven, Londonban mintegy húszezer taxisofőr dolgozik hivatalosan. A föld alatti közlekedés is logikus, annak ellenére, hogy nagyjából 12 metróvonal van. A megállók mind érthetően kitáblázottak, megtalálhatóak a metróállomások nevei, az átszállási lehetőségek, illetve a zónák határai. Az igaz, hogy nem árt már az elején beszerezni egy ingyenes metro térképet, az sokat segít az eligazodásban.
A mozgólépcsőkön mindenki betartja, hogy a jobb oldalon közlekedik, utat biztosítva a sietőknek… S ha már jól elboldogulunk a föld alatt, nyakunka vehetjük a föld feletti világot. Vannak amolyan "kötelező" látnivalók, amiket azonban nem szabad kihagyni. Ilyen a Buckingham Palota, ami 1803 óta a királyi család otthona. A palota előtti őrségváltás igazi turistacsalogató látványosság, ezért ha látni is akarjuk, érdemes jóval hamarabb odameni. Temze partján áll a Parlament, híres óratornyával, a Big Ben-nel. A Parlament üléseit bárki, ingyen látogathatja... A Westminster apátságot sem szabad kihagyni. Ez a templom a mai napig a királyi család koronázási és nyughelye is. William Shakespeare sírja is itt található. Ha pihentető, ám látványos programra vágyunk érdemes végigjárni a Madam Tussaud Panoptikumot. Madam Tussaud Franciaországban készítette el a guillotine áldozatainak halotti maszkját, majd amikor Angliába költözött, galériáját nyitott. Ma már főleg színészek, énekesek, politikusok viaszszobrai csodálhatók meg benne.
A London Eye-ra, az egyik legújabb nevezetessége a városnak, melyről gyönyörű körpanoráma tárul elénk. Nem csak a legújabb de a leglátogatottabb is, így tanácsos rá előre jegyet foglalni.
A belvárosban számos pubot, éttermet találhatunk. Némelyik kifejezetten a turisták számára épült. Az Oxford Street a vásárlás központja. A legdrágább, legelitebb holmiktól az olcsó turkálókig mindent megtalálhatunk a környéken. A shoppingolóknak kötelező betérni a Harrods-ba vagy a Selfridges-be, de klasszikusak a bolhapiacok, mint a Portobello Road vagy Camden Lock. Londonban számos nagy múltú üzletet találunk. Bár ezek többségét csak kevesek engedhetik meg maguknak, érdemes néhányba betérni sétálás közben, ha másért nem, a kedves kiszolgálást, sok évszázados szakértelmet és eleganciát megcsodálni. A Jermyn Street egyik legrégebbi üzlete az 1797 óta működő Paxton & Whitfield sajtbolt. Nem messze található innen a majd 200 éve működő Berry Brothers & Rudd borkereskedés, ahol majdnem 216 ezer üveg bort árusítanak, s itt látható az a bőrkötéses könyv is, amelyben régen a súlyukért aggódó hírességek (Byron, Nelson, Wellington) adatait rögzítették. Az üzlet pincéjében az 1830-as években III. Napóleon tárolta több száz kiáltványát. A 9-es szám alatt található Lock & Company 1759-től készít itt kalapokat, kalapboltként pedig már 1676 óta működik az üzlet. Egyik nevezetessége, hogy itt készítették az első keménykalapot. A 6. szám alatt működő John Lobb csizmakészítő boltja egyike a világ legszebb régi üzleteinek, ahol ma is kézzel készítik a lábbeliket. A világ leghíresebb sétapálca és esernyő boltja, az 1830-ban nyílt James Smith & Sons is a környéken található. Aki szereti a teát, az ne mulassza el a Strand 216 alatti Twinings teaboltot. Az éjszakai élet zajos színtere a Soho és a Covent Garden. Egymást érik a diszkók, kocsmák, mulatók. A Covent Gardenben rendszeresek az ingyenes operai részletek, színházi jelenetek és egyéb szórakoztató előadások. Ahhoz, hogy minden látnivalót, nevezetes épületet, hidat és múzeumot végig tudjunk járni, egy hét is kevés. És akkor még nem is beszéltünk a parkokról, szórakozóhelyekről, pubokról. Érdemes ezért szelektálni, érdeklődési kör szerint. Higgyék el, ez nem bűn, de segít abban, hogy mindenki megtalálja és felfedezze a maga Londonát.

forrás: judit blogja

afgán lány

A világ leghíresebb zöld szempárja .:.

1985-ben járta be a világot a National Geographic Magazin és Steve McCurry fotóriporter talán legismertebb képe, az akkor még ismeretlen afgán lányról. Olyan zöld szempár néz ránk a képről, amelyet ha egyszer látunk soha többé nem felejtjük. Kitörölhetetlen az akkor alig tizenhárom éves lány szomorúságot, elkeseredettséget, ugyanakkor mérhetetlen elszántságot kifejező tekintete.

A kép elkészültekor a fotós sem gondolta, hogy az afgán, sőt minden háború által sújtott nép sorsának szimbólumát alkotta meg.

De honnan ennyi félelem és düh egy ilyen fiatal lányban? A kérdésre a válasz hazája, Afganisztán háborúkkal sújtott történetében rejlik. Az ország a történelem során sosem volt egységes, sem földrajzi, sem pedig etnikai értelemben. Ez a széttagoltság pedig folyamatos háborúskodásnak volt okozója. Ezt tetézte, hogy stratégiailag fontos ponton fekszik, így külföldi nagyhatalmak acsarkodásának is szenvedő alanya volt a 18-19. század folyamán. Afganisztán függetlenségét csupán 1919-ben nyilvánították ki.

Az 1950-es években az ország a Szovjetunióval került közelebbi kapcsolatba. Ez végül azt eredményezte, hogy amikor az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt kommunista tagjai között ellentét alakult ki, a szovjetek úgy gondolták nekik kell rendet tenniük. A szovjet seregek 1978-ban vonultak be az országba és egészen 1989 februárjáig ott is maradtak. A háború mérlege egymillió afgán halott és ötmillió menekült.

Az egymillió halott között pedig ott voltak a képen szereplő lány, Sharbat Gula szülei is. Ő mindössze hatéves volt, mikor szovjet bombák megölték édesanyját és édesapját. A bombázások elől Sharbat nagyanyjával és testvéreivel Pakisztánban menekült, és ott, a Nasir Bagh menekülttáborban találkozott Steve McCurry-vel valamint a National Geographic Magazin stábjával. A többi már történelem. Elkészültek a fotók és mint a menekülthullámok jelképei, bejárták az egész világot.

A háború elől menekülő többmillió afgán lakos Pakisztánba, Iránba és a világ többi részére került, különböző menekülttáborokba. Az élet azonban a táborokban sem volt könnyű. "A vidéki embereknek, mint Sharbat, nehéz egy olyan szűk környezetben élniük, mint a menekült táborok, - magyarázta a forgatócsoportnak fordító pakisztáni újságíró, Rahimullah Yusufzai. "Ott nincs magánélet. A többi ember irgalmából élsz. Sőt mi több, más országok politikusainak kegyelméből élsz." A szovjetek tehát 1989-ben elhagyták ugyan az országot, de az afgán nép megpróbáltatásai ezzel még korántsem értek véget. Még a megszállás alatt az Egyesült Államok kormánya titokban támogatta kormányellenes mudzsahedek kiképzését és felszerelését. A szovjetek kivonulása után azonban Amerikát már nem érdekelte annyira az ország, hogy segítsen azt újjáépíteni. A szovjetek utáni Afganisztánt káosz és korrupció jellemezte, majd 2000 végére az ország szinte teljes mértékben a tálibok uralma alá került.

Aztán következett 2001. szeptember 11-e. A terrortámadás után George W. Bush minden erőszak bölcsőjeként jelölte meg az országot és az Egyesült Államok hadjáratot indított a terrorista szervezet kiképzőtáborainak elpusztítására. A harcok azóta is tartanak. Afganisztán a világ legveszélyesebb háborús övezetévé vált, ahol naponta halnak meg emberek különféle ideológiák nevében.

Nyomozás Sharbat után

Az afgán kislányról készült kép nem csak a közönségre volt nagy hatással. Alkotóját sem hagyta nyugodni Sharbat Gula sorsa. Steve McCurry mindenáron meg akarta találni egykori modelljét. Sok kutatás és nehézség után végül 2002. januárjában talált rá.

A fotósnak azonban nem volt könnyű dolga. McCurry már 2002 előtt is többször visszatért Afganisztánba, hátha a lány nyomára bukkan. Egyszer még olyan hírt is kapott, hogy Sharbat már nem él. Ennek ellenére nem adta fel. Utolsó lehetőségként a Nasir Bagh menekülttábor felszámolása előtt visszatért Pakisztánba és ekkor mellészegődött a szerencse. Megtudta, hogy a titokzatos zöld szemű lány addigra már férjhez ment és családjával együtt visszatért Afganisztánba.

"A tudomány igazolta első reakciómat. Mikor először láttam, tudtam, hogy ő az." - nyilatkozta később Steve McCurry, aki annyi idő elteltével újra lefényképezhette az azóta már nővé és anyává vált afgán lányt. "100 százalékig biztos voltam benne, hogy Sharbat Gula nem lehet már, csak az én afgán lányom, akit tizenhét éve keresek. Ugyanolyan igézőek és mégis rémültek a szemei, mint akkor voltak."


A szempár ugyanaz, csak a benne lévő gyűlölet lett még több


Ahhoz azonban, hogy bebizonyosodjék tényleg ő az a tizenhét évvel ezelőtti kislány, nem volt elég Steve megérzése. Az igazoláshoz többbféle technikát is bevetettek, például az FBI arcfelismerő módszerét és az íriszazonosító programot. A szem írisze ugyanis legalább olyan egyedi sajátosságokkal bír minden egyes ember esetében, mint az ujjlenyomat. Ez a vizsgálat volt végül az, amely minden kétséget kizáróan bebizonyította: Sharbat Gula az, akit McCurry tizenhét éve, a pakisztáni menekülttáborban lefotózott.

Amikor ismét rátaláltak Sharbat már 28, 29, de az is lehet, hogy 30 éves volt, ezt még ő maga sem tudja pontosan. Nem sokkal a híres fénykép elkészülte után ment férjhez. Amikor hazájában a harcok nyugvó ponton voltak, férjével, Rahmat Gullal visszatértek Afganisztánba és azóta is ott élnek. Négy leánygyermekük született, azonban az egyiküket még csecsemőkorában elveszítették.

Sharbat és családja csak 2002-ben szembesült azzal, hogy a róla készült képek milyen híresek lettek. Sharbat hosszas unszolásra - és természetesen csak férje beleegyezése után - még azt is megengedte a Magazin stábjának, hogy a teljes testét eltakaró burkája nélkül fényképezzék le. Így 2002-ben ismét címlapra kerülhetett a világ leghíresebb zöld szempárja.

Gyógynövény: Vadgesztenye

Latin neve: Aesculus hippocastanum

Vadgesztenye

Magját, levelét és kérgét alkalmazzák gyógyászati célokra. Kérgéből gyakorta állítanak elő napfényvédő szereket, krémeket.



Hatóanyag:

Mag: kempferol glikozidok, eszcin, kvercetin.

Levél: Cserzőanyagok, szterolok, flavonol glikozidok, kumarin glikozidok.

Kéreg: szterolok, eszkuletin, kumarin glikozidok.

vadgesztenye

Magját hatóanyagai miatt leginkább a vénák, visszérbántalmak, vérkeringési zavarok és lábszárfekély esetén alkalmazzák. Levelét ízületi bántalmak esetén alkalmazzák.

Borogatásként és ülőfürdőként bőrbetegségek, aranyér és fekélyek esetén használják.



Alkalmazás kerülendő:

* Vesebetegség
* Májbetegség
* Terhesség
* Szoptatás
* Más gyógyszerekkel együtt
* 12 éves kor alatt.

AMALFI, AZ ELSŐ TENGERI KÖZTÁRSASÁG

Az Amalfi-part (Costiera Amalfitana) Nápolytól délre, a Salernói-öböl északi részén húzódik. A meredek partról rálátni a tengerre, a környéken pedig az1400 m magas hegyek látványa bűvölik el a látogatót. A táj szépsége már a görögöknek és rómaiaknak is feltűnt, habár a tájat évszázadokon keresztül csak a tengerről, vagy gyalog lehetett megközelíteni.

Amalfi városa a teljes partrésznek kölcsönözte nevét. Itt jött létre Olaszország első tengeri köztársasága a 10. században, gazdag kereskedelmi kapcsolatokkal, melyek Pisa és Genova növekedése révén erősödtek meg. Az Amalfi-part a 19. században vált igazán híressé, amikor 1850-es években utakat építettek, ezáltal a part könnyebben elérhetővé vált. Akkoriban a hely gyorsan ismertté vált, és az európai művészek, tudósok ide vonultak vissza.

A történészek szerint a várost Kr. u. 320-ban Nagy Konstantin császár katonái alapították, akik, miután elűzték őket az Adriai-tenger partvidékéről, az egykori Lukánia területén megalapították Melphe városát, majd miután onnan is menekülniük kellett, a Sorrentói-félsziget déli oldalának egyik szurdokvölgyében megalapították Amalphi városát. A város nevének jelentése: Melphéből érke-zettek. Termőföldek hiányában az amalfiak kizárólag a tengeri keres-kedelemből tartották fenn városukat. Az első hivatalos feljegyzés a városról I. Gergely pápa egy 596-ban kelt leveléből származik, amelyben a város kereskedelmi kapcsolatairól tesz említést. Az első telepesek római nemesek voltak, akik a csodálatos természeti környezettől elragadtatva a part szurdokaiban, völgyeiben építették fel villáikat. A legrégebbi leletek a Kr. e. 1. századból származnak úgy Amalfi, mint a környékbeli Minori, Positano és Tramonti területéről. A legendák szerint a város Héraklész egyik szerelme, egy Amalphi nevű nimfa után kapta a nevét, akit ezen a vidéken temettek el. 828-ban a Beneventói Hercegségből érkező longobárdon elfoglalták a várost. Egy évvel később a helyieknek sikerült elűzni a betolakodókat, és Atranival közösen saját elöljárót, úgynevezett praefectust választottak. A névlegesen még mindig Konstantinápolytól függő Amalfi fokozatosan építette ki birodalmát a Földközi-tengeren. 846-ban hajókat küldött Róma védelmére, 849-ben pedig a nápolyi és gaetai flottákkal egyesülve sikerült legyőznie az arabokat Ostiánál. Amalfi volt az első a négy tengeri köztársaság közül Genova, Pisa és Velence mellett. Konstantinápoly fokozatosan elismerte a város függetlenségét, amelynek kereskedőit a császári nemes cím illette meg. Mindez hozzájárult a nagyhatalmú és befolyásos patríciusdinasztiák létrejöttéhez. Az első uralkodó herceg (vagy dózse), I. Sergius vezetésével 958-ban megalakult a független Amalfi Hercegség vagy más néven Amalfi Köztársaság (Ducatum Amalfitanum). A köztársaság parányi területe magába foglalta az összes tengerparti várost Cetarától Positanóig, valamint a Monti Lattari néhány települését is: Tramonti, Lettere, Pimonte.

A Földközi-tenger fontosabb fővárosaiban, mint Córdoba, Antiochia, Kairó, Konstantinápoly vagy Durazzo, az amalfi kereskedők támaszpontokat és raktárakat tartottak fenn. Kivívták maguknak a jogot, hogy pénzváltókat, szövet- és posztóraktárakat létesítsenek Konstantinápolyban, sőt saját negyedük is volt az Aranyszarv-öböl partján fekvő nagyvárosban.
Az Amalfiból származó hajósok, kereskedők és patríciusok a hazájuktól távol pihenőhelyeket, kórházakat alapítottak és tartottak fenn mind a maguk, mind hozzátartozóik ellátására. Többek között ők alapították a jeruzsálemi kórházat is a Szent Sír közelében. A Szent János tiszteletére elnevezett, 1020-ban épült kórházat az egyházi-katonai hatalommal bíró Szent János Lovagrend (johanniták) az amalfiak jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően volt képes fenntartani. A lovagrend címere (a kerektalpú pajzs vörös mezejében ezüst kereszt) is Amalfiból ered, ahol a kereskedő-hajósok zászlóján volt látható először. A nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitana-t, amely a világ első hajózási törvénykönyve volt, és amivel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták.

A tengeri köztársaság virágkorában, amikor Amalfi kiterjedt diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn a Földközi-tenger vidékének különböző városaival és államalakulataival, saját pénzverdéje is volt. Amalfi pénzneme a tari vagy más néven tareno volt, melynek elnevezése az arab dirham szóból ered. A fennmaradt és a város múzeumában őrzött érmék érdekessége, hogy latin és arab (pontosabban kufi) feliratokat egyaránt viselnek.1013-ban Amalfi városának központját és területének közel felét hatalmas szökőár pusztította el. A víz átszakította a kikötőt védő gátakat, és romba döntötte a belváros lakóházait és a püspöki palotát. A lehorgonyzott hajókat a tenger hullámai a partra vetették. A kereskedelmi- és hadiflotta percek alatt megsemmisült. A kicsiny köztársaságot 1034-ben a Capuai Hercegség, 1039-ben a Salernói Hercegség, 1073-ban pedig Robert Guiscard Viscardi normann csapatai hódították meg. A város lakossága többször is sikertelenül lázadt fel a normannok ellen. Az utolsó dózsét 1100-ban űzték el. A pisai flotta 1135-ben súlyos támadást mért a városra, amelynek során a belváros házainak nagy része leégett. Ez a támadás jelentette az Amalfi Köztársaság végét.

A normannok a köztársaságot beolvasztották a II. Roger által alapított Szicíliai Köztársaságba. Kereskedelmi jelentősége erősen meggyengült a normannok Bizánc-ellenes politikájának köszönhetően, a város így nem kereskedhetett bizánci városokkal, csak Dél-Olaszország más kikötőivel. 1398-ban Amalfi a Sanseverino család birtoka lett. Őket a Colonnák, Orsinik, majd a Piccolominik követték. A 15. században a Nápolyi Királysággal együtt az aragóniai királyok fennhatósága alá került. Ekkor újabb hanyatlás vette kezdetét, hiszen a helyi kereskedőket egyre inkább kiszorították a katalánok.
1643-ban egy pestisjárvány során a lakosság több mint egyharmada elpusztult. A 18. századra Amalfi és környéke szinte teljesen elnéptelenedett, a nemesi családok Nápolyba költöztek. A helyben maradt lakosok elsősorban kézművességgel foglalkoztak (aranyművesek, kovácsok, korallhalászok). Közéjük tartoztak a centrellarik (szegecselők) és a calafatik (hajójavító mesterek) is. 1807 júniusában Joseph Bonaparte látogatást tett a vidéken és annyira elvarázsolta annak szépsége, hogy elrendelte egy út megépítését Nápolyból. Az utat 1854-ben fejezték be, II. Ferdinánd uralkodása alatt. A város 1861-ben a Nápolyi Királysággal együtt az egyesült Olasz Királyság része lett. A 20. században neves turistacélponttá nőtte ki magát. 1997 óta a környező településekkel együtt része az UNESCO Világörökségének.

Mohagomba

A terror napja: 2001. szeptember 11. – 2. rész
Kövessük végig, óráról órára a nyolc évvel ezelőtti eseményeket! Halljuk meg a túlélők és szemtanúk szavait, és azt, hogy mit mondanak utólag a repülőtéri illetve Pentagon-alkalmazottak!


A merénylet
A 11-es járat a 93. és a 99. emelet közé eső részen vágódik a World Trade Center északi tornyába. A több, mint 75 ezer liter kerozin lángra lobban. Az égő áradat lezúdul az épület egyik liftaknáján, és robbanást okoz a 77. és a 22. emeleten, valamint a nyugati oldali hallban. A 92. emelettől felfelé az épület mindhárom lépcsőháza járhatatlanná válik.

8 óra 51 perc. Ahogy az American Airlines Dullesból felszállt 77-es járata West Virginia és Ohio határához közelít, a harmadik terroristacsoport is akcióba lép. A géprablók zsebkést rántva megrohamozzák a pilótafülkét. A gép felett Hani Hanjour szaúdi pilóta veszi át az irányítást, aki 1996 óta járt amerikai repülőiskolákba. 3 perccel később Hanjour letér a géppel az eredeti, Los Angelesbe vezető útvonalról. Délnek fordul, majd vissza, keletnek – Washington D.C. felé.


Rome, New York állam, az északkeleti légvédelmi szektor főparancsnokságának hadműveleti terme. Riasztanak két F-15-ös vadászgépet, hogy fogják el a 11-es járatot, amely azonban ekkorra már becsapódott az északi toronyba. A Szövetségi Légügyi Hatóságnak segítségre volt szüksége, de nem tudták megmondani, hol van az elrabolt gép.

Osama bin Laden egy – John Millernek, az ABC egykori riporterének adott – 1998-as interjúban: „Nem teszünk különbséget civilek és katonák között. Számunkra valamennyien célpontnak számítanak..." „Egy sötét napot látok az Egyesült Államok jövőjében. Egy olyan napot, mellyel az Egyesült Államok örökre megváltozik. Egy egész sereg Ramzi Yousef özönli majd el az önök országát, hogy véres merényleteket kövessenek el.”

A New York-i mentők, rendőrök és tűzoltók már a helyszínen vannak, illetve több százan tartanak arrafelé. Az északi toronyban több, mint 1300-an a becsapódási pont feletti szinteken rekedtek. Egy ilyen magasságban kitört, ennyi üzemanyag által táplált tüzet szinte lehetetlen kioltani.

8 óra 57 perc. Egy tűzoltóparancsnok utasítja az első létráskocsi személyzetét, hogy menjen fel a C lépcsőházban a 93. emeletig, és jelentse a helyzetet. Minden tűzoltó csaknem 45 kg súlyú felszerelést cipel. A 86. emeleten Louis Lesce pályaválasztási tanácsadó és mások a kikötői hatóság egyik irodájában keresnek menedéket. A szobát csípős füst tölti meg, ezért kitörnek egy ablakot. Azonnal süvíteni kezd befelé a szél, a robbanásból származó apró, tüzes fémszilánkok pedig az épületet megkerülve berepülnek az ablakon, és tűkként szúródnak az emberekbe.

New Jersey égboltján, a 175-ös járat fedélzetén Peter Hanson szoftver-értékesítő más utasokkal együtt a gép hátsó részében kuporog. Peter felhívja édesapját, és leírja neki a helyzetet:
– Egy stewardest leszúrtak, a gép pedig imbolyogva repül. Az utasok közül többen hánynak. – Peter azt mondja: – Szerintem Chicagóba vagy hasonló helyre akarnak menni, és neki akarnak repülni egy épületnek. Ne aggódj, apa: ha így történik, gyors halálunk lesz.

Steve Emerson terrorizmus szakértő, a világ legnagyobb – iszlám ügyekre szakosodott – hírszerző szervezetének projektvezetője: „Azzal tisztában voltam, hogy az általunk ismert szélsőséges iszlám csoportok szoros kapcsolatban állnak egymással, de azt nem sejtettem, hogy ezek a mi országunkban is jelen vannak."

9 óra 01 perc. A New York-iak sorra hívják szeretteiket a szörnyű hírekkel:
– Nem tudom, beértél-e vagy még otthon vagy, de ott is hagytam üzenetet. Robbanás történt, legalábbis én robbanást hallottam a World Trade Center északi tornyában...
– A torony ég, lángok nyaldossák. Döbbenetes látvány, mindenki áll az utcán és bámul. Elképesztő...
– Helló, most értem vissza. Robbanás történt a World Trade Centerben! Most próbálják kiüríteni. Mndenki siet kifelé. Később beszélünk, szia!


A városi segélyhívó rendszert elárasztják a telefonhívások. A válasz: „A Manhattan déli részén előállt vészhelyzet miatt nem tudjuk fogadni hívását.”

A még sértetlen déli toronyban dolgozó alkalmazottak irodáikból figyelik az északi toronyban kibontakozó tragédiát. Közülük ketten, Ed Nichols és Ling Young lemennek a 78. emeleti, emberekkel telezsúfolt előtérbe. Ott közlik velük, hogy térjenek vissza az irodájukba. Azt mondják, hogy a vészhelyzet az északi toronyra korlátozódik, ezért vissza kell menniük dolgozni. Stanley Praimnath banktisztviselő és kollégái lifttel lemennek 81. emeleti irodájukból a hallba. Ott egy őr megnyugtatja őket, hogy biztonsággal visszatérhetnek irodájukba. A csapat visszaszáll a liftbe, ám Praimnath habozik: – Gyerünk Stan – mondják a többiek – csak nem félsz feljönni?

A terrorizmus árnyékában A világ soha nem fogja elfelejteni 2001. szeptember 11-ét – a napot, amely mindörökre megváltoztatta a történelmet és Amerika helyét a világ országai között. A támadás óta valóságos információáradat zúdul a közvéleményre, ami alaposan megnehezíti a tisztánlátást a tragikus nap eseményeivel és a mögötte álló jelenségekkel kapcsolatban. Ráadásul a feltáró folyamatnak még közel sincs vége, és bár a terroristatámadást vizsgáló bizottság már jó ideje közzétette jelentését, még most, négy év elteltével is alig telik el úgy nap, hogy ne látna napvilágot egy-egy új, eddig ismeretlen részlete a szeptember 11-i tragédiának. A National Geographic A terrorizmus árnyékában sorozat keretében vetített dokumentumfilmje mindezeket szem előtt tartva mutatja be az eseményeket.

Boston. A város légiirányító központjában a légiforgalmi-irányítók egy Mohamed Atta által az utasokhoz intézett figyelmeztetést vizsgálnak. (Atta gépe, a 11-es járat már belevágódott a World Trade Centerbe.):
– Még meg kell erősíttetnem a lentiekkel, de amennyire a szalagon hallottam, a fickó mintha azt mondta volna, hogy „elraboltunk néhány gépet.” Nem tudom, hogy csak az akcentusa miatt volt-e, vagy tényleg több gép van, de mindjárt megerősíttetem a dolgot.

A 175-ös járatot elrabló Marwan al Shehhi New Jersey északi részének külvárosai felett repül. A gépet a World Trade Center felé kormányozza.

9 óra 02 perc. A légiirányítók nyomon követik, amint a gép megdöbbentően alacsonyra süllyed:

– Tudjátok, ki az?
– Nem, egyszerűen fogalmunk sincs. Csak most vettük észre.
– Ó, Istenem!
– Most robban fel!

18 perccel az első becsapódás után a másik toronyba is becsapódik egy újabb, szintén utasszállítónak látszó repülőgép. Az épület valósággal felrobban. Az utcán mindenki menekül. Most már nyilvánvaló, hogy olyan horderejű terrorcselekmény történt, amelyet pillanatnyilag még föl sem lehet fogni.

Sarasota, Florida. 9 óra 05 perc. Bush elnök épp egy másodikos osztály óráját látogatja meg a Booker Általános Iskolában. A Fehér Ház személyzeti főnöke, Andrew Card belép az osztályterembe, és az elnök fülébe súgja: – Újabb repülőgép csapódott be, a másik toronyba. Az országot támadás érte. A szeptember 11-ei eseményeket vizsgáló bizottság jelentése szerint Bush további 5–7 percig az osztályteremben marad, míg a gyerekek befejezik olvasási feladatukat. Ezután visszatér egy őrzött terembe, ahol tanácsadói röviden tájékoztatják a helyzetről.

A terror napja: 2001. szeptember 11. – 1. rész
Kövessük végig, óráról órára a nyolc évvel ezelőtti eseményeket! Halljuk meg a túlélők és szemtanúk szavait, és azt, hogy mit mondanak utólag a repülőtéri illetve Pentagon-alkalmazottak!


Előzmény
Oszama Bin Laden négy fiatalembert választ ki az Amerika elleni támadás vezetésére. Amikor elhagyták Kandahárt, már mindannyian tudták, hogy életüket adják majd Allah dicsőségéért – csak azt nem, hogyan. A négy férfi felderíti a célpontokat, kiképzi rohamcsapatát, és felkészül a nagy napra.

2001. szeptember 11.
Behatolás A felhőtlen New England-i égbolton tiszta hajnal virrad. Két nyakkendős férfi érkezik a portlandi repülőtérre, és a US Airways első osztályú pultjához lépnek. A reggel hat órakor induló bostoni járatra van jegyük, csatlakozással Los Angelesbe. A jegyeket egyikük, Mohamed Atta vette az interneten két héttel korábban, Visa hitelkártya segítségével.

A bejelentkezési pultnál ülő férfinak elsőként a kétezer-ötszáz dolláros jegyek tűnnek fel. Még az első osztályú bejelentkezési pultnál is ritkán lát ilyet az ember. A két férfinek a biztonságiak a szokásos kérdéseket teszik fel.
– Megkérte-e önt bárki ismeretlen személy, hogy vigyen fel ma valamit magával a gépre? Kikerült-e az ön bármelyik csomagja az ellenőrzése alól azóta, hogy bepakolta őket?
Attát és a másik férfit, Abdul Aziz al Omarit továbbengedik. Poggyászukat felcímkézik és átvilágítják. A két terroristának kiadják a beszállókártyát, és a megfelelő kapuhoz irányítják őket. Két perccel később egy biztonsági kamera felvételt készít róluk – immár nincs rajtuk sem nyakkendő, sem sportzakó.

A keleti part mentén három különböző repülőtéren tizenhét további, üzleties öltözéket viselő arab fiatalember halad át a biztonsági ellenőrző kapukon. Hárman közülük csakúgy, mint Mohamed Atta, pilótakiképzésben részesültek. A többiek úgynevezett végrehajtó-géprablók. Az ő feladatuk lesz betörni a pilótafülkébe, és legyűrni a személyzetet illetve az utasokat. A terrorista pilóták ezután átvehetik a gép irányítását.

Boston, 6 óra 45 perc. Két csapat géprabló – összesen tíz ember – megkezdi a bejelentkezést a Logan repülőtéren. Közülük ketten csak nagy nehezen értik meg a biztonsági okokból nekik feltett rutinkérdéseket. A segítőkész repülőtéri személyzet addig ismételgeti kérdéseit, míg a két férfi megfelelő választ nem ad. Hármójuk poggyászát szúrópróbaszerűen átvizsgálják, de mindannyian viszonylag könnyen átjutnak az ellenőrzésen. A biztonsági kapukon túljutva öten felszállnak az American Airlines Los Angelesbe menő 11-es járatára. Köztük van Mohamed Atta pilóta is, aki Portlandből érkezett. A másik öt férfi a United Airlines 175-ös, szintén Los Angelesbe tartó járatára száll fel. Velük van Marwan al Shehhi is, a hamburgi terrorista sejt azon tagja, aki a legjobban ismeri a Koránt.

Newark, New Jersey. 7 óra 24 perc. Ahmed al Haznawi végrehajtó-géprabló már átvilágított csomagját szúrópróbaszerűen átkutatják. A többi férfi, köztük Ziad Jarrah pilóta is zavartalanul halad át a Newark-i repülőtér biztonsági kapuján. Jarrah korán reggel felhívta Európában tartózkodó feleségét, és megmondta neki, hogy szereti. Mind a négy férfi a United Airlines 93-as, San Franciscói járatának fedélzetére lép.

Dulles, Virginia. 7 óra 29 perc. A dullesi repülőtéren egy végrehajtó testvérpárt, Nawaf és Salem Hazmit különösen tüzetes ellenőrzésnek vetnek alá az American Airlines bejelentkezési pultjánál. Egyiküknek nincs fényképes igazolványa, és nem beszél angolul. Poggyászukat nem engedik fel a gépre, csak miután megerősítést nyer, hogy ők maguk felszálltak. Nawaf Hazmit kézi fémdetektorral is megmotozzák. A biztonsági kamera felvételén a férfi hátsó zsebében egy azonosítatlan tárgy látszik. Nawafot mégsem kutatják át jobban, és nem is kérdezik ki. Mind az öt férfit felengedik az American Airlines 77-es, Los Angelesbe induló járatára.

Reggel 8 óra. Mind a tizenkilenc géprabló átjutott a biztonsági kapukon. Több férfinél zsebkés található, ám ezek pengéje rövidebb, mint tíz centiméter, így a Szövetségi Légügyi Hatóság érvényben lévő szabályzata szerint a felvihetők a gépekre. A terv alapvető része, hogy transzkontinentális járatokat választottak. A 11-es és a 175-ös járat fedélzetén több, mint 90 ezer liter kerozin található. A 77-es és a 93-as járat is több, mint 41 ezer liter üzemanyagot igényel.


Géprablás
8 óra 14 perc. Az American Airlines 11-es, illetve a United Airlines 175-ös Bostonból Los Angelesbe menő járata felszáll. A 11-es járat közeledik az utazómagassághoz. A kapitány kikapcsolja a biztonsági övek használatára figyelmeztető lámpát. Az utastér elején két stewardess italokat készül felszolgálni. A második sorban két testvér, Wail al Shehri és Waleed al Shehri feláll első osztályú helyéről. Odalépnek a stewardessekhez, és leszúrják őket. Amint a két nő a földre rogy, Mohamed Atta géprabló pilóta is felemelkedik a 8D ülésből. Egy Atta mögött ülő utas megpróbál közbeavatkozni, de őt is ledöfik – valószínűleg Satam al Suqami.

A géprablók betörnek a pilótafülkébe, és ártalmatlanná teszik Thomas McGuinness másodpilótát, illetve John Ogonowski kapitányt. Atta perceken belül odaül a kormányokhoz. A végrehajtó-géprablók gázsprayt fújnak a levegőbe, hogy az utasok és a megmaradt utaskísérők ne tudjanak előre menni. Az utastér hátsó részéből Betty Ong stewardess felhívja az American Airlines észak-carolinai Caryben lévő jegyfoglalási irodáját. A beszélgetést rögzítik:

– A nevem Betty Ong. Hármas számú stewardess vagyok a 11-es járaton.
– Értem.
– Az egyes számú stewardesst leszúrták, és a vezető légiutaskísérőt is. Senki sem tudja, ki döfött le kit, a turistaosztályra pedig fel sem tudunk jutni, mert nem kapni levegőt. Nem tudunk bejutni a pilótafülkébe sem: nem nyílik az ajtó.
– Itt a műveleti központ. Melyik járat az?
– A 12-es.
– Értem.
– Nem, a 11-esről beszélek! 11-es járat! A 11-es járat az. Bostonból-Los Angelesbe.

8 óra 21 perc. A pilótafülkében valaki kikapcsolja a válaszjeladót, amely a repülőgép magasságát és azonosító jelét sugározza. A gép így is követhető a földről, de jóval nehezebben. A Bettyvel beszélő telefonkezelő tartja a vonalat, és egy másik vonalon felhívja az American Airlines texasi Fort Worthben működő műveleti központját.

– American Airlines segélyhívó. Kérem, ismertesse a vészhelyzetet!
– Halló, Nydia vagyok az American Airlinestól. Kaptunk egy hívást: a 11-es járaton – mint a stewardess elmondta – leszúrták a pilótát és körülötte mindenkit.
– 11-es járat?
– Igen.

Ezután Mohamed Atta hangja reccsen egy légiirányító fejhallgatójában:
– Elraboltunk néhány gépet. Maradjanak csendben, és minden rendben lesz! Visszatérünk a repülőtérre. – Az egyik géprabló rossz gombot nyomhatott meg a pilótafülkében: Atta láthatólag úgy hiszi, hogy csak az utasokhoz beszél. Szavait valójában hallják és rögzítik a légiforgalmi-irányítók:
– Senki ne mozduljon! Minden rendben lesz. Ha megmoccannak, veszélybe sodorják önmagukat és az egész gépet. Maradjanak csendben!

8 óra 27 perc. Az American Airlines 11-es járata hirtelen letér az útvonaltól, majd harmadszor is üzenet érkezik a pilótafülkéből: – Kérem, senki ne mozduljon! Visszamegyünk a repülőtérre. Ne csináljanak semmi ostobaságot!

A terrorizmus árnyékában A világ soha nem fogja elfelejteni 2001. szeptember 11-ét – a napot, amely mindörökre megváltoztatta a történelmet és Amerika helyét a világ országai között. A támadás óta valóságos információáradat zúdul a közvéleményre, ami alaposan megnehezíti a tisztánlátást a tragikus nap eseményeivel és a mögötte álló jelenségekkel kapcsolatban. Ráadásul a feltáró folyamatnak még közel sincs vége, és bár a terroristatámadást vizsgáló bizottság már jó ideje közzétette jelentését, még most, négy év elteltével is alig telik el úgy nap, hogy ne látna napvilágot egy-egy új, eddig ismeretlen részlete a szeptember 11-i tragédiának. A National Geographic A terrorizmus árnyékában sorozat keretében vetített dokumentumfilmje mindezeket szem előtt tartva mutatja be az eseményeket. Mikor? Szeptember 10-én (csütörtökön) este 19:00 órakor.

Rome, New York állam. 8 óra 37 perc. A Szövetségi Légügyi Hatóságtól hívás érkezik az Északkeleti Légvédelmi Szektor főparancsnokságára:

– Egy eltérített repülőgép New York felé tart, ezért kérünk benneteket srácok, hogy küldjetek fel valahonnan pár F-16-ost, vagy valamit, és segítsetek nekünk! – A légi nemzeti gárda tisztje épp egy hadgyakorlatot vezényel, így megpróbálja tisztázni a helyzetet:
– Éles helyzet, vagy gyakorlat?
– Nem, ez most nem gyakorlat, nem teszt.

Ekkorra felszáll a Dullesból Los Angelesbe tartó 77-es járat is, amelyet perceken belül szintén hatalmába kerít öt géprabló. Newarkben, New Jerseyben az utolsó csapat Al Kaida-terrorista épp a kifutópálya felé gurul a United Airlines 93-as, San Franciscói járatának fedélzetén.

8 óra 42 perc. A 93-as járat késve száll fel. Ezt a gépet is hamarosan ellenőrzése alá vonja a Ziad Jarrah pilóta vezette géprabló csapat. Immár mind a négy gép a levegőben van. Észak-New Jersey felett, a 175-ös járat fedélzetén pillanatokon belül megkezdődik a támadás. Két végrehajtó – valószínűleg Fayez Banihammad és Mohand al Shehri – áll fel elsőként a 2A és 2B jelzésű ülésből. Leszúrnak egy stewardesst, majd megrohamozzák a pilótafülkét és ledöfik mindkét pilótát is. A végrehajtók az utastér hátsó része felé terelik az utasokat és a személyzetet. Marwan el Shehhi terrorista pilóta ezután átveszi a gép irányítását.

A Bostonból felszállt 11-es járat pilótaülésében Mohamed Atta, az akció rigorózus vezetője a Hudson folyót követve repül Manhattan déli csücske felé.

8 óra 43 perc. Az American Airlines 11-es járatának másik stewardesse, Amy Sweeney már tizenegy perce telefonos kapcsolatban van a bostoni Logan repülőtér irányítóival. 8 óra 44 perckor Sweeney a következőket mondja:

– Alacsonyan repülünk. Nagyon, nagyon alacsonyan. Túlságosan is alacsonyan. – Majd másodpercekkel később: – Ó, Istenem, túl alacsonyan vagyunk! – A 11-es járaton tartózkodó Betty Ong stewardess és a légitársaság észak-carolinai központja között folyamatban lévő hívás megszakad: – Mi történt, Betty? Betty, beszéljen! Betty, ott van még? Azt hiszem, elvesztettük. Szent ég! ...